Nézd meg ezt a három lapot, és figyelj befelé, majd válaszd ki azt a három közül, amelyik a legjobban szólít. Az a kártya lesz a segítségedre az elkövetkező időszakban.
1. lap
Világegyetem
Kreatívitás, végtelenség
A Világegyetem az alkotó energiákat képviseli. Felbukkanása kreativitásra szólít. Használd alkotó energiáidat, és a siker nem marad el. Ne feledd, hogy az élet minden megnyilvánulása kreatív, te pedig a Gondviseléssel együtt részt veszel az alkotásban.
A Világegyetem egyben az energia és tudat határtalan és folytonos áramlását is jelképezi. Tudatosítanunk kell, hogy minden szándékunk szinte „átragad” a környezetünkre, minden gondolatunk befolyással van másokéra. A legmélyebb energetikai szinten mindnyájan összefonódunk, tehát akarva- akaratlanul hatással vagyunk egymásra- egyéni és globális szinten egyaránt.
Ez a lap arra szólít, hogy meríts saját kreativitásod kiapadhatatlan forrásából, és közben tudatosítsd, hogy minden gondolatod és tetted hatással van a külvilágra. Haladj rendületlenül a célod felé, a Világegyetem pedig egyértelműen megmutatja sorsfeladatodat. Minden, amit létrehozol és teszel, jelentős hatással lesz a környezetedre.
2. lap
A Halál
A Halálkártya radikális változást mutat az életben. Ebben a kártyában a halál koponya, izzó tűzzel világít. A koponya az emberi elmúlás szimbóluma, és az elme székhelye. A zöldessárga lángok képviselik az elme energiáját és erejét. A halál páncélja sötét és jól használható: fehér lovának ragyogó szeme van, kantár koponya és keresztezett csontokkal díszítve. A halál olyan zászlót hordoz, amely az átalakulást hírhozója. A zászlót a tizenhármas szám díszíti: ami a teliholdak számát jelöli egy évben, valamint a zászlón egy virág öt ötszögű fehér rózsa, amely az élet természetes körforgását jelképezi.
Egy gyermek a halál előtt áll, egy fehér, százszorszépcsokor csokornyakkendőt kötött szalaggal a kezében: a fehér, piros és fekete színek a hármasistennőt képviselik. (Lány, Anya, Papnő) A virágok nyelvén a százszorszépek az ártatlanságot szimbolizálják. Fontos megjegyezni, hogy a gyermek a virágokat kinyújtva felnéz a szemben álló halálra. Boldog, bízik és nem fél a lovagról: üdvözli a változást. A gyermek a reményt képviseli.
Jelentése:
Ez a kártya a változást képviseli. Annak érdekében, hogy valami új nőjön, a régi utat kell adjon az újnak. Ez a kártya gyakran megjelenik a terhes nők olvasataiban, aminek van is értelme. Gondolj bele: életmódjuk örökre megváltozik. Életükben valami újabb és izgalmas lesz. Ez a kártya szimbolizálja, hogy egy korszak lezárul és új kezdetek jönnek az életedben: születés, házasság, új munka, főiskolai távozás, költözés. Stb. Lényegében az élet egyik megnyilvánulási formája távozik, teret adva az új kezdetek és lehetőségek szárba szökkenésének.
Kulcsszavak: Transzformáció, változás. Vég és kezdet. A természet és az élet ciklusai.
3. lap
Maat
Becsületesség
Ez a helyzet igazságosan és becsületesen fog megoldódni.
Maat üzenete: Engedd meg nekem a becsületesség egy másik meghatározását: Ez az, amikor minden csoport alárendeli személyes ügyeit a nagyobb jónak, az egész csoport érdekében. Ez megkívánja a teljesség bölcsességébe vetett bizalmat. Ami a vitákat illeti a támadások félelmeket alapulnak, amelyek talán nem is rád tartoznak. Ám a támadások felerősítik a sebet és a fájdalmat, ami persze fontossá teszi a vitát. Miért nem adod fel ragaszkodásodat egy bizonyos megoldáshoz, s irányítod ehelyett szent akaratodat a vita megoldására? Tarts ki a békés kimenetel elképzelése mellett, s hagyd, hogy a részletek a maguk harmonikus módján rendeződjenek el.
A kártya különféle jelentései: egy pereskedés megoldódik * Egy vita harmonikus véget ér * Tisztességes bánásmódban részesülsz * Tartsd észben mindenkinek az érdekeit a tárgyalások során! * Engedd el a bűntudatot és a szégyent, mivel ezek az érzelmek büntetésből támadást vonzanak.
Maattól: A becsületesség, tisztesség és igazságosság egyiptomi istennője, aki a halál után mérlegével leméri a lelket egy madártoll ellenében, a bűn által okozott nehézkességét keresve. Maat védelmez az üzleti és személyes kapcsolatokban, biztosítva számodra a tisztességes és tiszteletteljes bánásmódot. Hívd őt bármilyen szerződés aláírása előtt, vagy vita során bármikor, ha bűntudatot érzel.
Közeledvén a Rák újholdhoz megint nagyon intenzív energiák vannak jelen. A rák nap és a rák hold is erőteljesen hat már ezekben a napokban is, a férfi, női témák, a szexualitás témái, a család, az otthon keresése erősödhet bennünk. Megtalálni a helyünket a világban most legalább olyan fontos, mint a lélek táplálása, akár egyénileg, akár a közösség által. Ne csodálkozzunk, ha emberek bukkannak fel a múltból, lerendezettnek tűnő helyzetek jönnek elő ismét, párkapcsolat, kapcsolat, otthon témakörben,mert minden jön fel újra a mélyből, hogy új minőségben menjen tovább. Az is teljesen természetes, ha mi érzünk ilyenre késztetést, mert minden ami valaha az otthon érzését hozta bennünk most újra felszínre tör.
Mostanra már az új irányaink kézzel foghatóbbak, mint eddig, de közel sincs még vége, és ahogy az utunkat járjuk egyre több kérdés kavarog bennünk, a hogyanról, és a mikéntekről. Ne aggódjunk megérkeznek azokra is majd a válaszok.
Megint aktuális, de immáron új szinten, hogy mi az ami valójában fontos és mi az ami nem. Sok dolog amihez eddig ragaszkodtunk, de valójában hasztalan, (emberek, helyzetek, stb) válik le rólunk. Ne álljunk ellent, engedjük.
Amiket most tanulunk, azt a későbbiekben jól tudjuk majd kamatoztatni. A bennünk és a körülöttünk lévő feszültség egyre erősödhet, a belső szorításokkal együtt, mert az intenzív energiákra sokan feszültséggel reagálnak.Vegyünk egy mély lélegzetet ilyenkor, és engedjük ki a bennünk akadt feszültségeket.
A türelmünk és a hitünk továbbra is próbára van téve, attól függően, hogy mennyit dolgoztunk ezen az elmúlt időszakban. Ugyanakkor már a lehetőséget kapui is egyre inkább nyílnak meg, sétáljunk bele bátran, így vagy úgy, de hasznunkra fog válni. Amik most segítségünkre lehetnek: az önszeretet, a szeretet, az erő, a kitartás, a hit önmagunkban, és abban, hogy a Teremtő a legjobbat tartogatja számunka, és a válaszaink is pont időben meg fognak érkezni hozzánk.
Ne feledjük : A boldogságért vagyunk itt, amiért nem megküzdeni kell, hanem befogadni. Táncolj a naplementébe, énekelj, bolondozz, játssz, vesd bele magad az élet áramába.
A Nyári napforduló után intenzív korszak köszöntött ránk, amely teli volt kihívásokkal, ébredésekkel, próbákkal. A közegben lévő változásokat érzékelhetjük az élet minden területén, a saját életünkben is. A kapcsolati rendszerünk átalakulásától kezdve, a munkához való viszonyunkig. Új életünk alapjai most rakodnak le, alakulnak át. Akár a munkahelyünk változik, akár az otthonunk, érezhetjük azt, hogy már mindaz, ami régen még megfelelő volt számunkra, kinőttük, és a lélek hívó szava egyre erősebb bennünk, és a régi elavult rendszereink sorra dőlnek meg. Ami már nem szolgált minket, ebben az időszakban szép lassan tűnik el, és már megjelennek az új életünk alapjai is, de még nem látszik semmi sem biztosnak, mert a változás egy folyamat, amelyben mi most mélyen benne vagyunk. Érzed, hogy ki kell állnod azért aki vagy, és már nem folytathatod az életed a régi mederben, mert minden átalakul, és legfőképpen te. Ami a függetlenséged útjában áll, most lehetőséged van elengedni és ehhez most minden támogatást az égiektől megkapunk. A káosz mélyén ott van a rend, és lassan, de biztosan ez a rend megmutatkozik számodra is. Engedd, hogy a lelked üzenetei eljussanak hozzád, mert belül pontosan tudod, hogy jó úton jársz, még akkor is, ha ez az egodnak éppen kockázattal jár. Akár új otthon, akár új munka, akár új életkörnyezetben találod magad tudd, hogy most minden a helyére kerül, és csak annak az útnak a részese vagy, amely mindannyiunk igaz útja, a lélek és a szeretet útja, az az út, amiért itt vagy ezen a földön és leszülettél. Ne csüggedj, ne félj, az égiek és a saját Szellemed is azon van, hogy sikerüljön minden amiért itt vagy. Hogy kiteljesedj és függetlenedj. Ezen a hétvégén is új kapuk nyílnak meg előtted égen és földön, és az új lehetőségek, a lélek útjai újabb utakra vezetnek, hogy elhagyd a régi elavultat.
Ne csodálkozz, ha az elmúlt időszakban teljesen felfordult az életed, ennek itt és most helye van, ha még nincs meg minden válaszod, se aggódj, meg fognak érkezni. Ha még csak ennek küszöbén állsz, se aggódj időben el fognak indulni a dolgaid. Ha ennek semmi nyomát sem látod, se csüggedj, a változás téged sem kerül el. Az ég folyamatos üzeneteket küld, csak figyeld a jeleket. A függetlenedési vágy egyre erősödik bennük és az, hogy önálló létezőként saját magunk teremtsük meg a saját boldog valóságunk. A Telihold, a Holdfogyatkozás is ráerősít arra, akárcsak a közegben lévő függetlenség napja, hogy elemi erővel törjenek fel bennünk az elfojtásaink és a határaink megvédése. Ne álljunk nekik ellent, engedjük át magunkat a folyamatnak, és hagyjuk, hogy tisztuljunk. A Bak telihold is azt segíti, hogy a lélek mélyéről kijöjjenek a gátak, és elinduljunk abba az irányba, ami valóban a mienk. Engedjünk a lélek hívó szavának és kövessük!
Igazán erős Napfordulóhoz érkeztünk ezen a napon, és ennek a nyári napfordulónak már napok óta a hatása alatt lehetünk és még napokig fogunk is, ugyanakkor egész további életükre is kihathat.
Ha ma a levert vagy, és előtörnek a régi fájó sebeid, akár lelki vagy fizikai szinten, ne csodálkozz. Ha csodákat tapasztalsz, mert jelentősen változik a közeg, és megkönnyebbülsz azon sem. Attól is függ, hol tartasz ( folyamataidban) Ha mindkettőt érzed az is normális. Minden ami már nem használ távozni kíván.
Ez a nap is egy Fényünnep, és ez a mai nagyon különleges, nagyon erősen hat a holnapi újholddal. A Szakrális Férfi energiát teljes mértékben megvilágítja a Nap fénye, és bekerül a közegbe, és ezzel majdnem egy időben a Női Holdminőség is megújul. A Szerelem, a szenvedély, és minden ezzel kapcsolatos sebeink vagy éppen megéléseink erősödhetnek ezekben a napokban, hogy elengedhessük a múltat és beengedjük a boldogabb jövőt párkapcsolati téren is.
Amennyiben mostanában a Férfiként érezted, a Férfierőd, a Férfienergiád, az teljesen normális, ez ennek a hatása, kezdenek a Férfiak is a helyükre kerülni, vagy éppen a Férfiassággal kapcsolatos kérdések vannak porondon, mert most ennek van itt az ideje, ezeken dolgozni! Nőként ugyanezeken mehetünk keresztül, megéljük a nőt, a női minőségünket. A nemi szerepeink is kezdenek a helyükre kerülni, mert most eljött az idő, hogy a Férfi és a Nő társként működjön.
Mindezek mellett a mostani Napfordulókor egy hatalmas energetikai váltás is bekövetkezik, az emberiség egy új szintre emelkedik. Mivel a két világ közt nyári napfordulókor nincs kapu, a segítőink is hatékonyabban tudunk a segítőikkel kapcsolatba lépni. Szent Iván éjjelén nyitottak a kapuk a két világ közt. (Lásd Shakespeare: Szent Iván éji álom)
Ezen a transzformáló, és egyensúlyteremtő éjszakán, vagy az elkövetkező napon érdemes gyertyát gyújtani, magunkba figyelni, megkérni segítő angyalainkat, hogy vágják el a régi negatív kötelékeinket, idejét múlt mintáink, tisztítsák meg mindegyik testünket. Hangolódjunk rá a személyes életutunkra, majd a kapcsolatainkra, majd a férfi és női aspektusunkra, párkapcsolati életünkre, és hagyjuk, hogy megtisztítsák elménket, hogy átláthassunk a látszaton túlra és üzenete érkezzenek számunkra.
Egy kis segítség hozzá:
Segítő Angyalaim, Felemelkedett Mesterek, Fénylények, Gyógyítók és Isteni Gyógyító énem, kérlek, tisztítsd meg, Fizikai, Éter, Asztrál, Gondolati, Érzelmi és Kauzál és Fájdalomtestemet.
Hagyjátok, hogy tisztítsanak. Amikor már jó a közérzeted, és érzed, hogy végeztek, mond az alábbiakat:
Segítő Arkangyalok, kérlek, hogy a Nyári Napforduló erejével telve töltsetek fel Isteni erőmmel, és a Nap és a Hold erejét harmonizáljátok bennem.
Engedd, hogy megtegyék.
Ezután hangolódjatok rá személyes életutatokra, férfi és női aspektusaitokra és párkapcsolati életetekre, és kérjétek, hogy mindegyikre külön a látszaton túlról üzenetek érkezzenek hozzátok!
A vizsgálódás nagymestere a részletek szakértője. Vizsgálj meg alaposan minden apró részletet, amit az élet eléd tálal. Ha odafigyelsz, rájössz, hogy a lélegzetállító szépség és tökéletesség nem a nagy dolgokban, hanem a kis részletekben rejtőzik.
A vizsgálódás nagymestere azért szegődött melléd, hogy megmutassa életed mélyebb értelmét, és emlékeztessen arra hogy minden perc számít. Ha átéled a jelen pillanat tökéletességét, és észreveszed a legparányibb dolgokat, megtapasztalod a legfőbb jót és teljesülnek legmerészebb álmaid. Ez most nem a nagy tettek ideje. A legapróbb gesztusok azok, amelyek most számítanak.
Második kártya
Hattyúkirálynő
A Hattyúkirálynő azért suhan most veled, hogy gondold végig, milyen szerepet játszottál életed eseményeinek alakulásában. Ő megmutatja neked, milyen csodálatos változásokon mentél keresztül, tudatlanságod hogyan ért bölcsességé. A Hattyúkirálynő azt jelzi, hogy figyelj a belső hangra, és megérzéseid majd megsúgják a választ a kérdéseidre.
Most ne a külvilágtól várd a választ: a valódi erő benned, saját lelki nyugalmadban rejlik. Meditálj, vagy fohászkodj egy sugallatért. Benned is ott rejlik a természetfeletti érzékelés képessége, és a Hattyúkirálynő majd segít, hogy megtaláld a helyes válaszokat.
Ez a lap figyelmeztet, hogy a dolgok megvalósításához idő kell. Ne várd, hogy egy nap alatt minden megváltozik.
3. kártya
Észak nővérek
A növekedés szakaszai, természet törvényei, Isteni rend
Ha az utadon az évszak nővéreivel találkozol, tudatosítsd magadban, hogy a világon mindennek megvan a maga természetes ritmusa, amely egy magasabb törvények engedelmeskedik. Ahogyan az évszakok a varázslatos rend szerint váltakoznak, úgy a születésnek, növekedésnek, aratásnak és hanyatlásnak is megvan a maga ideje. Ha tehát határozottan, nyitott szemmel haladsz az utadon és hagyod, hogy a dolgok a maguk útján menjenek, a siker nem marad el.
A Gondviselés megfelelően időzít és teljesíti a kívánságaidat. Vége a télnek, eljött a tavasz, tehát nagyon jó időszak arra, hogy új dolgokba vágj bele. Legyén türelmes és figyeld meg, hogy lehetőségeid milyen ritmus szerint változnak. Vannak időszakok, mikor az események lelassulnak, újrakezdődnek, eredményt hoznak, majd megint lelassulnak, egy végtelen körforgást követve. Figyelj oda, hogy most éppen melyik Évszak Nővérrel találkozol, hiszen rögtön utána a rákövetkező jön majd. Most minden perc számít.
A mai Hit ünnepi dharmacsakra nap, ami a hitünket teszi erősen próbára, a Nyilas Teliholddal erősítve. Az elmúlt napokban, ha megingott a hited, feljöttek ismét a felszínre régi már elengedettnek hit sebek, félelmek, az most teljesen természetes, ezekkel van újra dolgunk.
A párkapcsolati, kapcsolati sebeink újra sajognak, és az életutunkkal kapcsolatos hitrendszeri kérdésekben is ismét elbizonytalanodhattunk, tekintetbe véve a világban zajló átalakulás folyamatát is. De tartsunk ki, mert a Hold, a belső világunkkal, félelmeinkkel való szembesülés után, hamarosan újra kisüt a nap, és helyére kerülnek bennünk is a dolgaink. (Nem véletlenül a Tarotban a Hold lapja után következik a Nap) A Nyilas, a hit, erő, bizalom, az ősi egység keresője, akinek az élet egy kaland, negatív aspektusában azonban éppen ellenkezőleg viselkedik, ideges, érdektelen, hajlamos félbehagyni a dolgokat. Találjuk meg magunkban a Nyilas pozitív aspektusát, hangolódjunk rá. (Ha ismerjük a születési horoszkópunk, érdemes megnézni, hogy melyik házban van, hogy lássuk melyik területünkre hat, s tesz próbára minket)
A napi meditáció : Légy egy hatalmas és erős fa, gyökereid mélyen legyenek a földbe, és engedj be a föld negatív középpontja felé minden félelmedet, fájdalmadat, túl a gyökereiden, mindezt úgy, hogy összekapcsolódsz az éggel, ami által a lombkoronáid is nőnek. Az ágaidban megjelenik a hit, s az erő, s az isteni támogatás, engedd be őket. Hagyjuk, hogy süssön ránk a nap megnyugtató melege és fénye.
Hogyan kell teremteni? Hol úszik el a teremtésem menete? Hiába mondják, hogy tudati szinten gondoljak a jóra és mégsem történik semmi. Mit csinálok rosszul?
Semmit sem csinálsz rosszul, csak nincs kellő információd, és nem ismered eléggé önmagad, az erőd, a tudatalattid, nem látod valójában mi zajlik benned, nincs kellő eszközöd. Régi minták beidegződések vannak benned, legyenek akár előző életbeli, vagy családi karma. Valójában minden pillanatban teremtünk. Azt, hogy éppen mit, az abból látjuk, ha körülnézünk éppen mink van. Legjobban akkor tudunk jót teremteni, amikor a test, lélek, szellem egységben van.
A teremtés menete a következő:
1. Tudom ki vagyok és mit akarok. -Nem mindig az jó, amit hisszük, hogy jó nekünk. Ha egóból teremtünk, vagy nagyon ragaszkodunk akár a rosszhoz is, és ez ráadásul előfordulhat, hogy nem egyezik a lélekutunkkal akkor hiábavaló és csak fájdalommal teli. Tudd, hogy mit akarsz, és fogalmazd meg magadban pontosan.
2.Gondolok a célra, és érzést is adok bele, és ez összehangoltan működik. Ha megvan a cél, és megvan benned az összhang akkor lesz a teremtésed olyan amilyennek tényleg szeretnéd, de fontos, hogy érzést is kell bele tenned. Lehet az akár pozitív, akár negatív. Biztos tapasztaltad már, hogy kevésbé jó, de mégis akaratos embereknek jól működik a teremtés. Mert nincs bennük kétség, és az érzelmeiket is arra irányítják. Nincs apelláta energiával.
3. A tudatalattim együtt működik a tudatommal. Hiába akarsz valamit tudatosan, ha teljesen más programok futnak a tudatalattidban. Ha például akarsz egy szerető párt, de ha a tudatalattidban az a szeretet, ha bántalmaz, és hiába tudod a tudatoddal, hogy az neked fáj, mégis egy olyan párt kapsz, aki bánt.
4. Erőm teljében vagyok, és ebből teremtek. – Szükségből ne teremtsünk, az olyan is lesz. Ahhoz, hogy jól működjön az egész kell a belső erő, a nyugalom, a lélek ereje.
5.Tegyük áramlásba- Cselekedjünk– Valójában ennek két része van. Ahhoz, hogy legyen egy paradicsomtól duzzadó bokrunk, előbb el kell ültetni a magokat. Ehhez pedig tennünk kell valamit, meg kell támogatni egy cselekvéssel. Hogy éppen mivel az a helyzettől függ.
6. Tegyük áramlásba 2.- Engedjük el Az erőket tegyük irányba, majd engedjük el a nyilat. Ezospiri nyelven: Tudjunk elengedni- Mit jelent az elengedés, már a csapból is ez folyik, mégsem működik, az egész ezospiri erről beszél, mégsem érted, hogy van ez? Az elengedés ebben az esetben,afféle megengedés. Nem ragaszkodsz, és nézegeted folyton és szeded ki a magot a földből, hogy megnézd hol tart a folyamat, ugyanis, akkor kezdheted előröl az egészet. Egyszerűen tudod, hogy mindent megtettél, és megengeded, hogy a megfelelő időben jöjjön el.
7. Hit, Ősbizalom- Tudom, hiszem, hogy a teremtésem minden hátráltatónak tűnő körülmény ellenére is megérkezik hozzám, hiszen társteremtői vagyunk a világnak. Nem hiszem ha látom van, hanem Látom, és hiszem. Az Ősbizalmam a helyén.
Nézzük ezt egy hasonlattal:
Ki akarsz lőni egy nyilat.
1. Tudod mit akarsz, ki akarod lőni a nyilat, s az is megvan, hogy hova, tehát megvan a cél.
2. Van íjam, és nyílvesszőm. Az íj a gondolat, és az érzelem a nyílvessző. Érzelmet teszek bele, vagyis a nyílvesszőt. (Ez lehet egy negatív élményből adódó érzelem is ilyenkor átfordítódik majd, de lehet pozitív is az adott célra vonatkoztatva is, átéled a célt.)
3. A kezem ( a tudatos) és az agyam összhangban van (tudatalatti). A kezem azt csinálja, amit az agyam mond neki.
4.Tudom, hogy van erőm, hogy felemeljem, megtartsam, kihúzzam az íjat, hogy megfelelő sebességgel érje majd el a célt.
5. A kezemmel beteszem az íjba a nyilat, majd erőt fejtek ki és kihúzom. (Cselekszem.)
6. Elengedem.
7. Hit. Ez a zen íjaszat alapja. Tudom, hiszem, hogy az erők engem segítenek, és még akkor is, ha esetleg nem vagyok ügyes az íjászatban a bennem lévő akarat és összhang által összekapcsolódva pontosan a célba talál a nyilam
Ha érdekel, hol vannak elakadások a teremtés térképedben, és szeretnéd kioldani őket és a helyükre tenni, keress fel bátran!
Gyertek, utazzatok velem az időben és térben egyenesen Franciaországba, 1998-ba. Tartsatok velem ebben a kalandban is….
Előszó:
Bizonyára furcsának tűnik, hogy egy kis élménybeszámolónál élek az előszó jogával, de fontosnak tartom, hogy mielőtt a következő sorok olvasásába kezdtek, tudjátok a következőket: A Franciaországi utunk nagyon szórakoztató és kalandos volt. Mindannyian nagyszerűen éreztük magunkat. Az, hogy ez az iromány, egy kissé kritikus lett, azért van, mert az utazási iroda jóvoltából olyan élményekben is részünk volt, amelyeket az ő szervezetlenségük okozott. Azonban azt el kell, hogy mondjam, hogy az út minden egyes percét nagyon élveztem. Remélem , hogy élvezni fogjátok ezt a kis írást, legalább annyira, amennyire én élveztem magát az utat. Jó szórakozást!
Vigyázó szemeiteket Párizsra vessétek…
Ez a kis történet, amelyet most el fogok mondani, ha nem vigyázunk, akár a történelemkönyvekbe is bekerülhetett volna. Ohhh, most biztos azt hiszitek, hogy túlzok, pedig dehogy. Hogy mennyire így van mi sem bizonyítja jobban, mint a következő elbeszélésem:
Idén is, mint már annyi alkalommal a Magyarországi mozisok megrendezték a szokásos kirándulásukat. Főnökünknek hála és köszönet, hogy ismét lehetővé tette számunkra, hogy a mozisokkal tartsunk. Az úti cél most nem volt más, mint a Franciaországi Futuroscope. Ebben az évben is, ahogy eddig egy bizonyos utazási iroda közreműködésével, (1998. Aug. 09.-én 8 órakor) indultunk útnak …
Idén a sok jelentkező miatt emeletes busszal utaztunk. Azok – köztük én is – akik az emeleten foglaltak helyet, különleges élményekben részesülhettek az út során. A busz elülső részén különösképpen, mert mi aki az emeletes busz felső elülső részében ültünk, már kezdtük azt hinni, hogy fanyesegetésre szerződtettek bennünket a fák ágai úgyanis úgy hajlottak előttünk. Ennek ellenére mindannyian jó hangulatban voltunk. A hosszú buszút során az idegenvezető mindenféle érdekességgel szórakoztatott bennünket: Például Anglia és Franciaország összehasonlításával. (Elnézést kérve azoktól, akik már jártak ott.) Többek között megtudhattuk, milyen különleges római kori emlékei vannak ennek az országnak.
11: 25 Hegyeshalom, határ: Mire delet ütött az óra, már Ausztria útjain gurulhattunk.
“Ausztria, most is gyönyörű. Ahogy közeledik Franciaország, elképzelem, hogy milyen lehet Párizs. Az Eiffel torony, a Notre Dame. A szívem megtelik kíváncsisággal és örömmel. Azért örülők, hogy Németországban megszállunk, hiszen nem könnyű itt a buszon sorvadni. Jó érzés kering a szívemben, bár ti nem lehettek velem, megpróbálom visszaadni mindazt a csodálatot, amiben talán majd részem lesz.”
17 órára beléptünk Németországba.
Pár szót kell, hogy szóljak a körülményekről. Aki már utazott ezzel az utazási irodával, nagyjából tudja, hogy mire számíthat. Íme a mostani utunkra jellemzőek: A busz elég ósdi, a légkondi sem éppen tökéletes, természetesen a WC sem jó, se víz, se ajtó. Minek is. Eddig még nem tévedtünk el, csak rövidebb utat választottunk. Ami persze hosszabbnak bizonyult, mivel városokon gurultunk át piros lámpák közt. De ez a legkevesebb. És hogy miért e gonosz megjegyzés? Ennek oka van. Ugyanis tavaly, Ausztriai körutunkon gyakran előfordult, hogy eltévedtünk a szállás felé igyekezvén. Olyan csodás helyeket tekinthettünk meg ez által, ahol bizony busz még sohasem járt.
“Ideje azonban, hogy a jelenben éljünk: Időközben lassan elérjük a szállást. (Feltéve, ha egyből odatalálunk …)”
Oh, oh! Minő drámai fordulat, már meg sem lepődöm: Este 1/2 11-kor 40 km-rel a szállástól. Mi történt? Mindenki leszállt. Felforrt a víz. Jó vicc volt mi? He, he! Milyen kár, hogy nem vicc. Bizony, bizony, a Segíts mumus c. film nézése közben, mi magunk is segítségre szorultunk. Képzelhetitek, hogy mit éreztünk. Gyászos hangon megszólalt a sofőr: “Kérem, szálljanak le!” Azt sem tudtuk mi történt. Már azon töprengtünk, hogy kirúgjuk az ablaküveget, és pánikszerűen menekülünk. De végül is lassan, de biztosan kikecmeregtünk a buszból.
Rendőri kíséret, vízvétel, minden megvolt, ami csak kellett, de így csak Hétfőre értünk a szállásra. Néhol apró rovarok az ágyban, tiszta luxus.
Reggeli után irány Franciaország. Gyorsaságunknak köszönhetően, valamennyivel 11 óra előtt átrobogtunk a Szajna fölött. És végre megérkeztünk. Hogy milyen? Mint bármelyik másik ország. Kukoricát, búzát és bort termel. Lotaringiában pedig az állattenyésztés a jellemző. Csak, hát az a híres francia büszkeség teszi talán őket különbözővé. Nagy súlyt fektetnek a kultúrára, és állítólag, sok helyen lehet látni kifüggesztve az alkotmányukat. Az autópályán 130 óra/km a megengedett, az autóutakon pedig 90 km/óra.
Bezzeg mi úgy totyogtunk , hogy mi utasok, a 60-nal való száguldásunk alkalmával, már kezdtük azt hinni, hogy a sofőr elfelejtette a kéziféket kiengedni…
Az utak mentén időközönként egy napenergiás akármit láttunk, ami – mint utólag kiderült – nem volt más, mint napenergiás telefon. Minden 100 méternél volt egy-egy. A tervek szerint kora délután kellett volna megérkeznünk Párizsba. Mondanom sem kell, hogy ebből persze nem lett semmi. Louvre, Notre Dame, agyő! Merthogy e programok erre a napra voltak beiktatva. Gurulunk Párizs felé elég kitartóan, de vajon eljutunk oda?
A víz még O. K., a légkondi ugyan nem jó, csak meleg levegő van, a sebváltó akadozik. Ha megállunk nem biztos, hogy sikerül elindulni. És persze kinyitható ablak sincs. Elvégre minek is, ilyen melegben. Az ember netalántán még kinyitná, hogy friss levegőt szívjon. Ugyan már, minek. De várj csak Párizs, jövünk!!!
És lőn a csoda. Párizs vigyázz, itt vagyunk! És elsőre eltaláltuk a szállodát is. (Egy piros pont) Nem akármi. Már, már díjat érdemelne… Csak egyszer majdnem nem sikerült soha többé elindulni, de kicsiny csoda folytán csak eljutottunk a szállodáig. Igaz, hogy éppen lekéstük volna a vacsorát, de vendéglátóink belátóak voltak, és hozzánk igazították a vacsora idejét. Mivel a franciák nem éppen leveses nép, ezért étvágygerjesztőnek zöldségeket kaptunk. Majd főtt rizs és malac-, vagy tán kecskehús következett, fura kis mártással. Talán mi vegetáriánusok jártunk jól a sajttállal. Ha már egyszer végre itt vagyunk együnk sajtot! (Nyam!) A Németországi szálláshoz képest ez gyönyörű volt. Itt 2 ágyas szobákat kaptunk, fürdőszobával, telefonnal, tévével. Szép kilátás a kamionosok és a vasutasok csodás világára. Az éjszakai hangokról már nem is beszélve! Meg kell, hogy osszam olvasóimmal azt az élményt, hogy milyen jó is az, amikor a legjobb álmunkból arra ébred az ember, hogy éppen odakinn hangosan rakodnak, és közben zajok tömkelege süvít érzékeny fülecskéjébe.
Azt hiszem most érkezett el az ideje, hogy elmondjam milyen is Franciaország, az én szememmel nézve. Amit én láttam belőle, nem sokkal különbözik a többi országtól. Szép legelők, sok csodás fa. És Párizs… Hát igen. Azt mondják, hogy ez a város a fények városa. Ez bizony így van, nekünk aztán volt időnk ezen állítást kitapasztalni. De lássuk csak hogyan is történt ez:
Egy kicsinynek nem mondható csoport eljött kis Magyarországból, hogy lássa e csodás várost. Éjt – nappallá téve utaztak, a melegben felforrt cuccokkal, tönkrement ételekkel, hiszen ettől igazi az út íze. Az ígértnél kissé tovább tartott az út, így a legfőbb látványosságokról lemaradtak hát. Úgy gondolták, legalább megnézik Párizst éjszaka. El is mentek egy hajókirándulásra. Csodás dolgokat láttak. Látták az Eiffel- tornyot, a Notre Dame-t, a Louvre-t és kitudja mennyi csodás építményt. És az elragadtatástól alig tértek magukhoz. Előfordult, hogy megnézték éjszakai kivilágításban is, a nappal már meglátogatott helyeket. (Bár legszívesebben inkább, be nem barangolt területeket láttak volna.) Mert hát Párizs igenis éjszaka a legszebb. A franciák értenek ahhoz, hogy hogyan kell kivilágítani az épületeket. Karácsonykor különösen. Kidíszítenek minden fát. Főleg a főbb utakon. Kivilágítva az építmények sokkal értékesebbek, szebbek, ami nappal csak egy kőtömb, az este, egy kicsiny csodálat. Ezért is hívják Párizst a fény városának. Ezt a várost tehát a fények teszik igazán széppé.
Érdekes, idefelé többször eszembe jutott, hogy vajon milyen lehet a Párizsi metró. Szerettem volna megismerni. Hála az utazási irodának, az imént említett éjszaka folyamán , ez a kívánságom is teljesült. Mivel a buszunk már kész katasztrófa volt, nem indult, hát kénytelenek voltunk metróval menni. A 14 metró közül, végre egy kis szerencsével találtak egyet, és – meg egy kis gyaloglással – el is érkeztünk a végcélig, láthattuk Párizst este. Hazafelé, ismét a földalattit választottuk közlekedési eszközül. Csakhogy nem úgy, ahogy azt a civilizált emberek teszik, szépen sorjában. Hanem becsörtettünk, mint egy csorda. Csakhogy sajnos jegy nélkül még a metró sem megy, így nem jutottunk sokáig. Az idegenvezető hölgynek ugyanis, – aki mellesleg az utazási iroda főnöke is egyben – nem fogadta el a gép a hitelkártyáját. Mi, ezen persze már meg sem lepődtünk, mint ahogy azon sem, hogy apró sem volt nála. Ezen okból kifolyólag nem tudott jegyeket venni az automatából. Mi meg csak özönlöttünk befelé. Hol be, hol ki. Ki – Be, Ki – Be. A hölgy, aki a jegyadásra volt hivatva, és – aki egyébiránt már igencsak bezárta a boltot – már kissé idegesen vette tudomásul, hogy a Magyarok megrohamozzák a Párizsi metrót. Olyannyira, hogy még a vészcsengőt is bekapcsolta. Már szinte láttam, ahogy kihívják a rohamosztagosokat és elvisznek bennünket, megismertetvén velünk a Francia börtönök szépségeit. (Képzeljük csak el, benne lehettünk volna akár a másnapi újságokban is, a főcím valahogy így szólt volna: “A Magyar Mozisok elfoglalják Párizst”. Pár év múlva pedig, a történelemkönyvekben valami hasonlót olvashattak volna a diákok: “ahogy a magyar mozisok bekebelezik a franciákat”)
Hogy még izgalmasabb legyen az ügylet – mivel igencsak későre járt már az idő – kockázatos volt, hogy nem érjük el az utolsó metrót. Kellemes érzés öntötte el szívünket, ha arra gondoltunk, hogy gyalogolhatunk haza. Cirka 100 km-ert kellett volna megtennünk, az éjszaka kellős közepén, – ismervén vezetőinket – azzal a tudattal, hogy esetleg el-eltévelygünk közben. De hála a mi akaratosságunknak, a pénztáros hölgy inkább kinyitotta nekünk a pénztárat, csak mennyiünk már el innen, így épphogy elértük az utolsó metrót. Persze azt már szinte említenem sem kell, hogy bár 100 méterenként van metró Párizsban, de persze mi a legmesszebb megállót választottuk ki a leszálláshoz, a szálláshoz mérten. De végső soron, eljutottunk a szállásra, még ha kicsit későn is. (1/2 2-kor) Így ugyebár egy szavunk sem lehetne.
Aznap reggel 9- kor indultunk is volna tovább, csakhogy nem mindenki hagyta szó nélkül, hogy a számunkra kijelölt busz kikészült, és metróval kell folytatnunk városnéző utunkat. Ezt pedig szervezőink nem vették jó szemmel. Szegény szervezők, hát tehetnek ők arról, hogy nyomdafestéket nem tűrően rossz a busz, és nem tudnak szervezni. És különben is mit gondolunk mi: hogy képzeljük, hogy busszal megyünk várost nézni. Ez abszurdum! Örülnünk kéne, hogy egyáltalán elhoztak idáig, és nem tévedtünk el útközben. Nem is értem, hiszen élünk, egyben vagyunk, mi kell még. No de, arrébb a gúnnyal, folytassuk inkább utunkat: egy kis késéssel bár, de elindultunk, hogy megnézzük nappal is, e csodásnak mondott várost. Nem csigázom tovább a kedélyeket, lássuk, milyen is ez a város:
Ez az ország augusztusban a turistáké. Ilyenkor az itteniek elmennek nyaralni, más városokba, más országokba. Mindenfelé inkább csak turistákat láthat az ember. Ilyenkor restaurálják az építményeiket, hiszen szerintük a turistáknak így is jó.
Az emberek is mások, mint nálunk, más nép, más kultúra. Sokat elárulnak az utcák… Az utcákról tudni érdemes, hogy a bicikli utak szépen ki vannak építve, és sok- sok WC található. A telefonfülkék többnyire a hirdető oszlopok belsejében vannak.
A franciáknál franciakenyeret, bagetett érdemes venni és croiassant, náluk egészen más, mint amit a magyaroknál lehet kapni. Az ottani sokszorta finomabb. (Ami persze nem meglepő.)
Némelyik metró emeletes, a híresebb épületek némelyike pedig, egyszerűen lélegzetelállító.
De nézzük csak sorjában, ahogy nekünk volt hozzá szerencsénk:
Az elsők között láthattuk, a nyitott könyv alakú könyvtárakat, amelyek kísértetként követtek bennünket, akárhányszor (sokszor) arra jártunk, mindig megjegyezték: ja, és ott láthatók a könyv alakú könyvtárak.
Musee de Orsey: Az Impresszionista festők múzeuma, szép. Ha valaki erre téved nem szabad kihagyni. (Már-már kezdek hasonlítani egy útikönyvhöz. Ezért előre is bocsi.)
Rodin múzeum: A háza gyönyörű, a kertje szintén. Figyelemre méltó egyéniség volt Rodin. Valószínűleg mindenkinek rögtön a leghíresebb műalkotása jut az eszébe: a Gondolkodó Ember. Hát nem véletlen. Gyönyörű és elgondolkodtató szobor. Papírra vetem néhány észrevételemet: kidolgozott formák jellemzik, de némelyik alkotásában csak megragad egy kődarabot, és nem vési ki teljesen és ettől lesz olyan érdekes, életszerű. Leginkább az emberi test és a teremtés foglalkoztatta. Vannak e témában igencsak “szaftos” szobrai. Az emberi és az állati testeket előszeretettel kevergette: patás lábak, kentaur nő…
Oh, mit hallok, mit hallok: Izgalmas pillanatok. Lehet, hogy meglátjuk álmaink buszát, amely haza visz? No nem, mit képzelünk mi, egyszerű hallandók, busz ugyan már. Hát sajnos a buszt nem láthattuk, viszont megnéztük Napóleon sírját, amely az invalidusok templomában van. A templom a mozgássérültek megsegítésében jeleskedett: innen kapta a nevét is invalidusok (rokkant). Ami a sírt illeti: hát jellemző Napóleonra, hogy ha látni akarod, le kell nézned a sírra, mintegy meg kell, hogy hajolj az ő Fenségessége előtt…
Ezek után jött Párizs egyik legnagyobb híressége az Eiffel- torony. És, hogy milyen? Aki csak látta a Francia csók című filmet Meg Ryan-nel a főszerepben, és még sohasem volt szerencséje látni a csodát, biztos nagyon vágyik rá. Mindannyian tudjuk, hogyan néz ki, hiszen már rengetegszer volt hozzá szerencsénk valamilyen módon. De élőben egészen más: éjszaka fényben káprázó, messziről pedig egy kitűnő építmény. De hölgyeim és uraim, kapaszkodjanak meg székeikben: közelről bizony nem más csak egy hatalmas vastömeg.
Bizony, bizony egy ronda barna vastömeg. Sajnálom, akinek csalódást kellett, hogy okozzak, de ez így van, nem másképp. Aki nem hiszi, járjon utána…
Persze mi is felmentünk a legtetejére, ki gyalog, ki lifttel. Felülnézetből láthattuk e várost. Szép, de nem lélegzetelállító. Személy szerint én többre számítottam. Lehet, hogy csak elkeseredett voltam, amiért ki akartuk hagyni a Notre-Dame-t és a Louvre-t.
Az éhes szemek után jól lakattuk az éhes hasunkat is: következett a vacsora. Aki esetleg kíváncsi a menüre elárulom: Rizs hússal, már ami a többieket illeti, én vegetáriánus létemre ismét, mint tegnap francia sajtokból álló sajttálat kaptam. Ja és a süti: valami kávés akármi, előző nap pedig ugyanez epres változatban.
Másnap reggel újult erővel indultunk tovább:
Amiért valójában Párizsba jöttük, az nem más, mint a Mozi Múzeum. Szinte már mondanom sem kell, természetesen nem állt módunkban megtekinteni, ugyanis 2001-ig zárva van. Miért van az, hogy én ezen már meg sem lepődöm? Viszont cserébe eltölthettünk pár percet a Diadalív árnyékában. Hát bizony árnyék az volt, ugyanis a nap sütött rendesen. Aki esetleg nem tudná, annak elárulom, hogy 3 Diadalív létezik. Egy legrégebbi, a Louvre előtt, egy nagyon modern, és az a híres, azt, amit elképzel az ember, ha ezt a szót halja: Diadalív. Ez a három csodálat egy vonalba épült egymással. A középsőt és a legrégebbit egy utca köti össze, aminek nevét bizonyára mindenki hallotta már: des Champs Elysées (vagyis a Sanzel Izé). Ami a nagyságát illeti, nem vetekedhetik vele egyetlen másik utca sem, olyan hatalmas. Tíz sávból áll, és akkor még ehhez hozzájön egy hatalmas útrész a gyalogosoknak. A kettőt fák választják el egymástól. Na és ha az út közepére állsz és körbetekintesz, káprázatos kilátás vár. Egyrészt látható a Diadalív, másrészt pedig a Concorde tér. Gondoljatok csak bele, jó lenne látni, igaz? Főleg éjszaka kivilágítva! Nem véletlenül híres Párizs. Aki csak teheti, kapja fel a zsákját és induljon útnak, érdemes. Ezt látni kell!
A Champs Elysées egyik vége tehát a Concorde térre vezet. Itt áll a luxori obeliszk. I.e. faragták és díszítették az egyiptomiak. Pár éve kapott egy arany sapkát, mivel a tudósok kiderítették, hogy az eredeti obeliszkek csúcsa egy aranykupola. A Concorde tér mellett van a Louvre épülete.
Ha már ide keveredtünk, benéztünk a Louvre-ba is (el sem hiszem): Sok érdemes látnivaló akad itt. Például: A milói Vénusz. Milyen előkelő. Elképzelem, hogy milyen lenne kezekkel. Azt hiszem, elveszítené a varázsát. Na és persze Leonardo da Vinci és az ő érdekes mosolyú Mona Lisa-ja. Külön elkerített részen őrizték ezt a kincset. Hogy milyen élőben? Elgondolkoztató. Sajnos szokás szerint nem sok időt kaptunk. (Csak egy órát.) Kár, mert sok látnivaló akad abban a múzeumban. Átszáguldottunk sok termen, az Egyiptomitól a Görög kultúráig sok minden megtalálható. De sajnos az idő sürgetett bennünket, így hamar tovább kellett mennünk.
A busszal ismét bajok vannak, pedig kaptunk egy másik buszt. Ennek a kormánykerekével vannak gondok. Sok itt a negatív energia. A jó kedvünket is elfújta a szél…
De a Notre Dame-tól mindannyiunknak jobb lett egy kissé a kedve. (Főleg nekem.) A Notre Dame gyönyörű. Ahogy Pálfy József az útikönyvében írja nagyon egyszerű, (valóban egyszerű) de éppen az egyszerűségében rejlik a szépsége. Csodásak a színes üvegablakok, de sajnos most nem sütött a nap, így az ablakok nem ragyoghattak a napfényben. Ma végre nincs olyan meleg, csak hát a nap sem süt, pedig most jól jött volna. Notre Dame: micsoda munka van egy-egy műemlékben, képben stb. Mennyi érzés kapcsolódik ezekhez. Beleivódik az építménybe, a műbe. Már kisgyermek korom óta vágytam rá, hogy lássam. És nagyon örülök, hogy sikerült megnéznem. És nem csalódtam benne, sőt!
Lusemburg kert: távolról gyönyörűnek tűnik, fák, virágok, szökőkutak. Szent Mihály útján is elbuszoztunk, az útikönyv szerint ezt kötelező megnézni, Ady miatt. Sajnos ezt is csak messziről láttuk. Pedig ez Párizs egyik legszebb része.
Visszatérve a Louvre- hoz: az épület szép lett volna, ha nincs az a csúnya bejárata. Így viszont nagyon illúzióromboló: bejárat, egy piramis üvegből és háromszög alakú üvegdarabokkal. Hogy ennyire ne legyen a franciáknak szépérzékük!
A Notre Dame- nál sajnos nem találtunk parkolásra alkalmas helyett, ezért sietni kellett. Ennek eredményeképpen, el is hagytunk pár embert. Kénytelenek voltunk körözgetni, hátha megtaláljuk őket. Miután felvettük társainkat, ismételten megálltunk, most éppen vásárlás céljából. Bár szokás szerint olyan környéken, ahol persze nem nagyon lehetett semmit sem kapni. Ott is sikeresen elhagytunk egy embert, szegény meg is volt ijedve. Nem csoda, hiszen a hazájától távol, vad ismeretlen helyen, nehéz is eltalálni a szállásra. Úgy kellett rábeszélni a szervezőket, hogy menjünk vissza érte. Szép kis társaság…
Láttuk a templomot, amely a halászbástya stílusában épült. 254 lépcsőfok vezet fel. Már este van, vacsi után, megnéztük a mostani művész negyedet. Csudiszép festmények mindenhol, és mindegyik e várost ábrázolja. Ahogyan ők látják.
És hogy mi hogy láttuk, jórészt csak a buszról, ahogyan például a „Trokadérok” terét és a Moulin Rouge – t. (Mole Rúzs) A Toronyházat, a Mom Parnaszt, ami a festők kedvenc helye, (nem véletlenül). Láttuk Alain Delon házát, aminek a tetején van egy kis zászló, jelezvén, hogy nem akárki lakik itt. Útközben pedig francia zene szól fülünkben, Edit Piaf stb.
Mozit viszont nem láttunk, – legalábbis belülről nem, kívülről viszont annál többet – úgy néz ki nem is fogunk…
Bizonyára bennetek motoszkál már egy jó ideje kérdés, hogy mit éreztem, amikor először megláttam Párizst?
Csalódást. Bizony. Nem csalás, nem ámítás, csalódást. Ugyanis sokkal szebbnek gondoltam. De minél többet töltöttem ott, annál jobban megtetszett. Aki csak járt korábban Párizsban, bizonyára eszébe jut, hogy milyen is lehetett korábban. Gondoljuk csak végig mi minden történt ebben a városban, illetve országban. Innen indult ki például, az a bizonyos francia forradalom is, ami aztán végigsöpört Európán. Napóleon serege itt indult hódító útjára. És akkor még a francia filmgyártást meg sem említettem. Nem csoda, hát, hogy olyan fenemód büszkék önmagukra. Viszont napjainkban már csak egy ország a világ rengetegjében. Sok hídja van és a Szajna… A Búrbon palota, amely most náluk a parlament. És persze a sok híres építmény. Vannak csodás helyei és vannak kevésbé. De éjszaka egész más, sokkalta szebb minden. Nem hiába, Párizs megér egy misét…
Búcsúzásképpen az utolsó este repetázunk a latin negyedből. Már aki, ugyanis páran fennmaradtunk a buszon aludni. A következő nap reggeli után, elhagytuk Párizst. Valahogy úgy, ahogy a kínai mondaná, amikor elhagyja az ültetvényeit: Pá Rizs!
A Napkirály kastélya:
Az érem két oldala: a napkirály, gyönyörű kastélyt építetett az útókor számára. Jócskán túlköltekezett, ezért a népének akkoriban éheznie kellett. A sors iróniája, hogy most meg ez a kis kastély, szép pénzt hoz…
A kastély maga gyönyörű, a kertje pedig hatalmas.
Minket azonban itt sem láttak szívesen. Be sem akartak engedni, mert nem volt pecsét a tanári kártyáinkon. (Amiket az utunk elején kaptunk, hogy olcsóbban látogathassuk a múzeumokat.) Véletlenségből jutottunk csak egy teremmel beljebb. Egy kismadár – egy fiatal lány, akinek még tollas volt a háta – járt erre ugyanis, és engedett be minket: Vagy mégse? A kismadár ugyanis visszarepült, rájött, hogy itt valami nem stimmel! Eközben mi felpezsdült vérrel vártuk, hogy hogyan tovább. Nem semmi! Ez a kis bizonytalanság kimondottan élvezetes volt! Már megint megmutattuk a franciáknak, kik is azok a magyarok: Reszkess Franciaország, itt vagyunk! “Menni, vagy nem menni, ez itt a kérdés!”
Csak jobbra – balra keringőztünk egy csodás kastélyban, nem tudván ki vagy be, a 20. Század végén, hát nem nagyszerű! Szegény Lajos, ha látná… Nocsak, úgy hírlik, hogy a kismadár örökre elrepül? (Lehet, hogy elintéztük szegényt, és másnaptól már nem a kastély alkalmazottja.) A franciák védekeztek ellenünk, a biztonsági őröket is riasztották, de hiába: “A magyarok nyilaitól, ments meg uram minket!” Ezek a szerencsétlen franciák azt hihették, hogy megszálltuk Franciaországot. (Lerohantuk a kastély, ahogyan ők annak idején ezt a Bastille – val tették.) Rádión már biztos értesültek róla, hogy minap a Párizsi metrót vettük be. És most pedig Versailles a soros. Azon sem csodálkoznék, hogy amint megbizonyosodtak róla, hogy elhagytuk az országukat, egy emberként énekelnék a Marseilles- t.
Akárhogy is, sokan belógtunk, nem bírtuk kivárni, amíg történik valami, hiszen kíváncsiságunk nem bírta tovább. De megérte. A kastély csodálatos. A tükörterem gyönyörű, csak az ablakok koszosak, ami eléggé illúzióromboló. Íme néhány akkori gondolatom:
“Vajon a tulaj itthon van? Mondd Lajos, most merre jársz? Lehet, hogy éppen bennünket figyelsz? Vajon mit gondolna, ha valóban látná, hogy mit tettek az ő otthonával? Hiszen múzeum lett az ő csodaszép otthonából. Talán borzongna, vagy esetleg büszkeség töltené el. Ki tudja?”
Mi, mindenesetre sorba jártuk a termeket, nehogy kimaradjunk valamilyen szépségből. Rátaláltunk a bálteremre, ami lenyűgöző, csak a tetőablakok kissé modernek. Elképzelem, ahogy anno az úri nép elözönli a termet, és táncra perdül. A teremből kihallatszik a zene, és ezt meghallván a szolgák, maguk is végigkeringőznek az előcsarnokban, lényüket átadva a tánc csodás varázsának. Eközben híresebbnél híresebb emberekről készült szobrok lesik őket.
De térjünk vissza napjainkba, kicsiny kis csapatunkhoz. A féltve őrzött Tanárigazolványok eddig jól jöttek nekünk, de akkor miattuk lettünk körözött személyek. A rendőrség bármely pillanatban lecsaphatott volna ránk. Érvényes jegy nélkül bemenni, nem akármi, de izgalmas érzés tilosban járni.
Ha már bejutottunk, persze megnéztük a kertet is. Az a kert tényleg hatalmas: tele van szobrokkal, fákkal és tavacskákkal. A kert kapcsán egy nagyon fontos információt, kell közölnöm: a 343-as számú narancsfán 10 termés van. (Ez egy kérés volt, amelyet ezennel teljesítettem. Az egyik útitársam ugyanis a lelkemre kötötte, hogy ezt feltétlenül említsem meg a beszámolómban.) Ezt a kastélyt nem szabad kihagynia senkinek, aki ebbe az országba jön. Itt még a WC – én is sorszámot osztogatnak. Ha már a WC- nél tartunk: eléggé mellbevágó volt számomra, amikor az országba érve, először megláttam a talajba beépített WC-t. Megijedtem kissé, hogy itt csak ilyen létezik, de a továbbiakban megtapasztaltam, hogy hála az égnek, ez nem így van.
Lassacskán elhagytuk Versailles -t is, hogy új kalandokban legyen részünk. Áthaladtunk ismét Párizson, persze nem hagyva ki, a könyv alakú könyvtárakat.
Visszakanyarodva a kastélyba: nem lett végül, semmi probléma. Ugyanis miközben mi bent barangoltunk, vettek nekünk jegyet. De azért jó móka volt. Legalábbis én élveztem, a többiek már nem annyira. Versailles nekem jobban tetszett, mint Párizs. Sokkal hangulatosabb. Az utóbbi túlságosan hatalmas.
Az út során többször eszembe jutott, a nagymamám (aki már sajnos nem él). Ő is volt ugyanis Párizsban és odafelé a repülőgépen összefutott a nála lévő (amit én is magammal hoztam erre az útra) útikönyv szerzőjével. Néha úgy éreztem, mintha ő is velem lett volna. Hiszen én is először jöttem e földre, ahogyan akkor ő. Emlékszem még kicsi voltam, amikor hozott nekünk emlékbe egy kendőt Párizsból. Hát most én is vettem egyet, csak a színe más.
Kis pihenő után indultunk tovább, már a végső cél felé járva, amiért tulajdonképpen vállalkoztunk erre az útra. Nem tudom, hogy merrefelé járhattunk, de fák és folyók szegélyezték utunkat. Figyelemre méltóan csodás helyek voltak. Persze a tévelygés ismét megvolt, szerencsésen eltévedtünk. Vásárlásra alkalmas helyet kerestünk ugyanis, de nem sok sikerrel. Kis közbenjárás után azonban, végre parkoltunk és vásárolni is tudtunk, nagyon kulturált helyiségekben. Kis út után megérkeztünk a vacsorázó helyhez is. „Satel Ro” – nál egy vendéglőben ettünk, sokunk nagy örömére. A vacsora: halpástétom előételnek, mi vegetáriánusok (kivételesen nem sajtot kaptunk), hideg rizst ehettünk zöldséggel, és válogathattunk a svédasztalról. A többiek pedig sült krumplit ehettek, pulykával. Majd egy érdekes ízű almás süti következett.
Aránylag hamar odaértünk a szállásra, (1/2 2-kor) 2 ill. 4 ágyas szobákban tehettük le fáradt tagjainkat.
Futuroscope, ahogy ott láttam:
A reggeli nem volt éppen soknak mondható. Ausztriában sokkal erősebb a vendégszeretet, mint itt. Csoda, hogy az előző szállodában nem dobtak ki bennünket, annyit késtünk.
1/2 9: Előrelátó szervezőink elmennek a jegyekért. Úgy látszik, ők már tudnak valamit. Ma elérkezett a nagy nap, amikor utunk során először szakmai programban lesz részünk. És nem is akármilyenben! Ami pedig nem más, mint a híres Futuroscope. A Jövő mozija. Úgy hírlik, hogy olyan, mint egy vidámpark, csak mozis formában. Izgatottan várjuk az időt, amikor megpillanthatjuk e csodát. Hát lássuk!
Egész könnyen bejutottunk. Azt hiszem, meglesz még ennek a böjtje. Túl könnyen ment. Bár eddig, amit láttunk az kielégítő: érdekes épületek, csodás fák. És persze fű. A térkép szerint, – amit a bejáratnál a kezünkbe nyomtak- valahol, tavakat is találhatunk, ha elég éberek vagyunk. Íme a kínálatból: varázsszőnyeg, lepkék, 3 dimenziós mozik. Jól hangzik. Hát most már lássunk is valamit. No persze a sor óriási. Kíváncsiságunk nöttön – nő. Ha megérjük, hogy egyszer bejussunk, akkor bizonyára fenomenális (tüneményes) élményben lesz részünk. Sajnos fényképezni nem lehet a mozikban, úgyhogy kénytelenek lesznek megelégedni az élménnyel a látogatók. Elvileg két napos eseménysorozat lenne, de mi, – a bevált szokás szerint- kevesebb időt töltünk majd itt. Csak 1 napot. Biztos nagyon szeretnék e sorok olvasói, ha már végre a lényegre térnék, és elmondanám, hogy milyenek is voltak a mozik. De sajnos erre még várni kell. Ne legyetek türelmetlenek. Tudjátok meg milyen érzés, vágyni valamire, amit sokáig húznak. Mi is végigszobroztuk, hát várjátok ti is végig. És nem ér pár sorral lejjebb menni, mi sem tudtunk besurranni egy-egy terembe csak úgy!
Bár még nem láttunk semmit, de azt hallom, hogy legközelebb csillagutazásra megyünk. Akárhogy is már a hírek megelőzik a látványparádékat. Mi újra és újra kígyózunk, ebben már felettébb rutinosak vagyunk. A türelem mozit terem. Akár át is írhatnánk az igét: Nincsen mozi, tövis nélkül. Ez igaz is, főleg, ha a pirosba öltözött cserkészlányokra gondolok, akik dalokkal szórakoztattak bennünket, amíg várnunk kellett. De már ideje, hogy bejussunk. Már az előtérben hallottunk a híres-neves IMEX technikáról. És lőn világosság:
Hogy mit láttunk: hernyóból pillangót. A lábunk alatt, padló gyanánt üveg van. Lehet, hogy mi is repülni fogunk, ahogyan a pillangó? És tényleg, repültünk is. Repültünk egy lepkével, aki Kanadában született, és elment világot látni. Látta a hegyeket, az óceánt, a fákat, az embereket, – mindezt felülről nézve – a teljes valójukban. Szép élete van a lepkéknek. Most egy kicsit mi is lepkék lettünk. Előttünk egy nagy vászon volt, alattunk pedig 3 dimenzióban mindaz, amit maga a lepke is látott. Képzelhetitek… A zuhatagot felülről látni teljesen olyan, mint ha te is ott lennél. Hallod a természet hangjait, utazol anélkül, hogy kimozdulnál a székedből. Illatok azonban nem lévén, érzed, hogy az egész csupán egy illúzió. De kipróbálni érdemes.
Következő állomásunk, egy űrhajó kabinja. Olyasmi volt, mint egy szimulátor: a székek mozogtak, a képernyőn történtek szerint, a gyengébb gyomrúak – sejtvén mi vár rájuk – kint maradtak. Kellemes élmény volt, de 3 dimenziósan még hatásosabb lett volna.
A 3. számú állomás egy 3 dimenziós mozi: Jean Jeah 65 perces filmjéhez volt szerencsénk, ami az első ilyen jellegű film. Manapság már sok-sok ilyesmi film van. Kaptunk hozzá szúnyogszemüveget is. Ahogy így az előzetest elnéztem, lesz itt minden: hideg, repülés, talán zuhanás is. Az előzetesből kiderül, hogy milyen régre vezethető vissza, az ilyen fajta mozi. Na, üljünk be végre! Aki még nem látott ilyet, érdemes kipróbálnia. Ülsz a moziban, a szereplők közvetlenül előtted játszanak. Úgy érzed, hogy ha kinyújtanád a kezed hozzájuk érnél. A filmben, amihez szerencsénk volt, volt aztán minden: repülés, zuhanás, szerelem, Val Kilmer. Nekem legeslegjobban, a tánc nyerte el a tetszésemet. Teljesen olyan volt, mintha közöttük botorkáltam volna. Szép élmény, de hosszabb távon kissé fárasztó. Látod a filmet is, és a nézőket is. Különben nem tetszett nekünk annyira. De azért ki kell próbálni mindenkinek. A film egyébként A Kis Herceg írójáról szólt.
A 360 fokos mozi szédületes. De szó szerint. 9 vászon van kitéve 360 fokos körben, így nem csoda, ha az ember szédülni kezd. Érdekes. Velence azért így is nagyon szép. Itt a hangzás is egy teljes kört ír le. De mindezek ellenére nem hiszem, hogy ez lesz a jövő mozija. Ahhoz túl fárasztó. Amiket eddig láttunk mindegyik nagyon érdekes, de kizárt, hogy világszerte elterjednének. Bár ki tudja. Most még azonban, ez az új féle technika, az IMEX, egyelőre még nagyon drága, kb. 2-3 milliárd Ft lenne.
Egy fontos észrevételt majdnem elfelejtettem elmondani: ha a 3 dimenziós moziban leveszed a szemüveget, homályosan láthatod a képernyőt, mintha elcsúszott volna a film.
De haladjunk tovább: Teniszpálya nagyságú vászon, erősen lejtő székek. Mi készül itt? Hát mozi, mi más. Miért éppen Alaszka? Mert Alaszka gyönyörű. Az állatvilága és a táj is csodás. De sajnos, mi már egyre fáradtabbak vagyunk.
De már megyünk is a következő moziba, nincs megállás. Fél füllel hallom, hogy azt rebegik, hogy ez lesz a tökéletes mozi: Solido. Kapunk egy szemüveget is, amiben búvárnak érzi magát az ember. És tényleg, rátapintottam a lényegre. Valóban búvárokká váltunk. És hogy milyen? Képzeld el, hogy a tenger mélyén búvárkodsz. Körülötted halacskák úszkálnak, a tenger növényei táncolnak szemeid előtt. A halrajok örült gyorsasággal úszkálnak erre-arra. De ha összetennéd kezed, rögtön elillannának. Hirtelen felbukkan egy cápa, megijedsz, ő meg búcsúzóul fejbecsap az uszonyával. Valódi tenger, valódi állatokkal, pedig csak mozi. Ezt is érdemes kipróbálni. Gömb alakú vászon, ami jobban kihozza a képek valódiságát. Ez sokkal jobban tetszett nekünk, mint az előzőleg látott 3 dimenziós.
Csakhogy egyszer innen is tovább mentünk, hogy új élményekkel legyünk gazdagabbak. És milyenekben? Gyors sebességű filmkockák rebegtek szemeink előtt, majd pedig a Dynamic Moziba nyertünk bebocsátást. Vauh! És hogy az milyen szupi volt! Megrázó élmény! Most viszont ismét tovább vitt utunk, egy csónak várt ránk: Lassú siklás egy tavon, miközben Európa legszebb városait láthatod. Bár ennek nem sok köze volt a mozihoz. (De azért szép volt) Ahogy a következőnek sem. Az egyes számú épületben ugyanis, hologramok tömkelege pompázott a fényben.
Ezek után, szabadprogram következett. Néhányan repetáztunk a Dynamic Moziból, annyira tetszett nekünk. Biztos kíváncsiak vagytok rá, hogy milyen, de nem árulom el, ezt át kell élni. Előtte azért beültünk egy forgós kilátóba, ahonnan beláthattuk az egész Futuroscope-t. Érdemes eljönni ide, jó szórakozást ígér. Bár sajnos Franciaország nagyon drága, így persze a Futuroscope sem olcsó mulatság. Mi elég sok mindent láttunk, de azért van, ami sajnos kimaradt: a MIR űrállomás, a Virtuális Valóság és ki tudja milyen csodák.
De szerencsére azt, ami talán a legeslegjobb, sikerült megnéznünk. Ez pedig nem más, mint az éjszakai lézershow. Na, nem egy hagyományos lézershow-cskára kell gondolni ám!
Hanem egy fenomenális gyönyörűségre. Biztos nagyon kíváncsiak vagytok, hogy miért ez a nagy ömlengés, hát, íme:
Elsőként színes vízsugarakat láthattunk, mindenféle formátumban. Sajnos, a szavak nem képesek visszaadni azt a látványt, ami elénk tárult. A szerencsésebbje, azonban megnézheti a fényképeket, ill. a videofelvételt, de azért az sem az igazi. Már megint mondanom kell azt a lassan már közhelynek számító mondatot: ezt látni kell!
Sok mindent láttunk a showban, de csak a legszebbeket említem. Köztudott, hogy imádom a lovakat. Hát most láthattam egy hófehér paripát, aki a víz felett száguldott, szinte repült. Olyan volt, mintha élne. Nem is tudatosul benned, hogy lézert látsz. Olyan érzésed van, mintha tényleg egy hús-vér ló lenne előtted. A táncos pár, akik Az Ének az Esőben-re táncoltak, olyanok voltak, mint a hologramok. A lábuk mozgását követte a víz. Tényleg az volt érzésed, hogy ott vannak: láthattad, ahogy a vizet spriccelték. Ráadásul kétszer akkorák voltak, mint mi. Professzionális volt. Egy tigrist is láttunk, hasonló anyagból gyúrva. Egy tűzkarikát ugrott át. Apropó tűz: a sok fényjelenség között közvetlenül a víz felett a tűz is táncot járt. Sok varázslatot láttunk még, csak ámultunk. Azt hiszem, mi magyarok, még nagyon messze vagyunk ezektől a technikáktól.
Nehéz volt visszatérni a valóságba, de a hepe – hupás ágy könnyített rajta. (Az ágy kapcsán megemlíteném, hogy ők másképpen ágyaznak, mint mi.) De egyszer minden jónak vége szakad. Tovább és tovább kell lépnünk. Ahogy, ezt a helyet is el kellett hagynunk.
Másnap reggel újult erővel indultunk el, hogy lássuk a híres Loire menti kastélyok valamelyikét. A Loire völgyét “Franciaország kertjének” nevezik. Kiérdemelte ezt a nevet, az egyszer biztos.
Chenonceaux des Dames: Egy kastély, ami a kandallóiról híres. Lássuk! Végre egy kis erdő, nekem már nagyon hiányzott. Faliszőnyegek, kis kápolna, benne színes üvegablakokkal, és persze tömeg. Egy kollegám jellemzése szerint: tök jó. Nagyon takaros kis kastély. Ha az ember visszautazik a múltba, látja, ahogy a szolgák szorgoskodnak a konyhában, (megvannak még a rézedények is) ahogy a nagyurak begyújtanak, a tényleg szép kandallóikba. És tömérdek lépcső, ahogy az egy középkori kis kastélyban lenni szokott. Mindannyiunknak elnyerték tetszését, és könnyen el tudnánk képzelni, hogy itt tengetjük el, életünk napjait. Többek között Medici Katalin és II. Henrik szeretője is lakott itt.
Egy másik, sokkalta nagyobb kastélyhoz, sajnos csak kívülről volt szerencsénk. A 3. Legnagyobb kastély ez, a Chaetes Sautho. Szívesen mondanék több mindent erről a kastélyról, de sajnos nem tudtam beazonosítani az útikönyvben, és az is előfordulhat, hogy rosszul írtam a nevét. Ha így van, – ami valószínű – elnézést kérek.
Sok csodálatos látnivaló van még ebben az országban, amit sajnos nem állt módunkban megtekinteni. Nem láttunk a többi kastélyt, a Riviérát, a csodás Alpokat. És ki tudja még mennyi minden található még itt. Nem elég eltölteni pár hetet, azt hiszem egy hónap is kevés, hogy ezen ország csodáit mind végignézd. De ez már csak így van jól. Hiszen, ahány ország, annyi szokás. A franciáknál például az autópályán kapurendszer van. Nemsokára talán nálunk is az lesz.
Már igencsak hazafelé tartunk, ezért nem árt, ha összefoglalásul is írnék még Franciaországról pár sort:
A franciák nagyon szeretik, ha a saját nyelvükön szólnak hozzájuk. Ezt, egy sztorival alá is tudom támasztani: egyik útitársunk elbeszélgetett egy helyi pincérrel, és cserébe kapott egy üvegpoharat, és két üveg italt. Már megérte neki a franciatanulás.
Franciaország egyébként változatos ország. Többek között a változatos időjárás miatt.
E nemzet életszínvonala sokkal magasabb, mint a miénk. Persze náluk is vannak munkanélküliek. A társadalombiztosítási rendszerük is jobb. Ők, ha betegek kifizetik, számlát kérnek, amelyet benyújtanak az állam felé. Ők, a 70 %- át kifizetik, a fennmaradó összeget pedig a mi Nyugdíjpénztárunkhoz hasonló intézményektől kapják. A tanyák is más jellegűek, mint nálunk, vagy akár az osztrákoknál. Szépek, de egyszerűek. Egyszerűek, mint említetem, de nem szegényesek. Ha esetleg nem lennél vele tisztában, hogy melyik országban jársz, nem tudnád megmondani, hogy a franciák közé keveredtél. (Ez most a tájra vonatkozik) Bár vannak jellegzetes, egyedi helyek, tájak, de nem ez a jellemző. Aki már járt Ausztriában, Németországban vagy esetleg Hollandiában, tudja, hogy miről beszélek. Azoknál az országoknál, jellegzetesek az utak, a házak, mindenütt hasonló. De itt nem.
Azért így utólag elárulom, hogy mi is volt az, amelyikre a Futuroscope –n kétszer is bementünk. Aki szeretné tudni, hogy milyen érzés kihajolni egy száguldó vonatról, repülés után landolni, esetleg autóversenyző szeretett volna lenni, csak nem volt hozzá bátorsága, ki ne hagyja ezt az élményt. De siessen, mert félévente változik a program. Bár nem hiszem, hogy kevésbé lenne ilyen remek, mint amilyet mi átéltünk.
Időközben a buszon már mindenki a hazatérés lázában ég, még egy éjszaka és mindenki ismét visszatérhet a régi kerékvágásba. Élheti eddigi taposómalom életét, néha némi kis kitérővel. Akárhogyan is, de ez a kis út, mindannyiunk számára emlékezetes élmény marad. Hiszen nem mindennapi élmény Franciaország.
Viszontagságos éjszaka után 1/2 6-kor elhagytuk Németországot is, de előtte szaunázhattunk az utazási iroda jóvoltából. És persze, hogy feltegyék az i-re a pontot, a szauna után megfagyasztottak bennünket. 1/2 2-kor, (úgy látszik ez az időpont kísért bennünket) amikor már úgy ahogy elaludtunk volna, megálltunk pihizni. De előtte megnézhettük Mrs. Doubfire –t és a Coctail c. film felét. 1/2 8 –kor ismét egy kis pihenő, shoppingolás Ausztriában, nem messze a magyar hontól. Furcsa érzés ilyen hirtelen átlépni egyik kultúrából a másikba. Az egyiknek azt mondod: “Merszi”, a másiknak: “Dánke sön”.
9 óra 50- kor átléptük saját kis hazánkba. Itt aztán szétszéledtünk a szélrózsa minden irányába, ki merre lát, élményekkel telve… “Öri voár“ ahogy a francia mondja.
Most, hogy már, – sokak szerint végre – ennek a beszámolómnak is a végére értem, érhető, hogy nem is volt olyan túlzás, amit az első mondataimban említettem. Tényleg nem sokon múlott, hogy nem kerültünk be, a történelemkönyvekbe, sőt ez még most is lehetséges. Ki tudja, a sors útjai kifürkészhetetlenek…
Ha az ember elindul, előbb-utóbb meg is érkezik. Velem is ez történt. Megérkeztem. Hogy hová? Ausztria, Illmitz, Fertő-tó környéke. 5 napos ausztriai utam szálláshelyére. Egyszerű, de kellemes kis szobát kaptam a Johannes-Zeche Taubernél. Az emeleten vagyok és pont rálátok egy fára, ami nekem maga a mennyország. A szálló fehér és tele van tükörrel… Az ablakokon van szúnyogháló, van ventilátor és fűtés. Mikor az ember megérkezik egy idegen helyre, esetünkben én ebbe a hotelbe, megszemléli mennyire komfortos, személyisége szerint mi a fontos számára. Mivel éppen nyár van, a fűtés éppen mellékes, de a szúnyogháló kimondottan előnyös lehet. Érdekes, kellemes illat van a szobában, nem tudni mitől. A bejutásom könnyen ment, még magyarul is beszélnek. A pincér srác magyar, s mint utóbb kiderült, a takarítónő is. Kaptam Fertő-tói kártyát, ami nagyon hasznos, mivel ingyen lehet belépni vele a strandokra, a tömegközlekedésre is jó, illetve a kompokra is.
Elhelyezkedtem, majd lementem vacsorázni. Elém tettek egy német étlapot, némi angol segítséggel. Nem volt egyszerű, kell a nyelv, ha az ember külföldre megy. Valami alapom van is, de attól még az ételek nevét nem ismerem igazán, eszembe jutott, hogy hoztam szótárt, be is rakom majd a kézitáskámba. Hasznosnak ígérkezik. Rántott cukkinit ettem salátával. Népek konyhája. Mindenhol másképpen, más emberek, más szokások, ezeket szeretem. A cukkinit nem karikára vágják, mint mi, hanem hasábfélékre. Kiadós vacsora volt, és szerintem az ára is megfelelő. Világ konyhái valamint világjáró, illetve szállásos kritikai blogot, cikkírást szívesen vállalok! Vegetárinus vagyok, ami külön kihívás elég sok étteremben. 🙂
Ha már szállás kritika, pár szót a körülményekről… A szoba kellemes, tiszta, a padló ugyanakkor eléggé hangos, nyikorgós. De a szomszédét nem hallom, így valószínűleg ez szobán belül marad. Van tiszta törülköző, és kilépő, amit naponta cserélnek. A zuhanyzó nagyon kellemes, meleg víz is van, csak egy picit várni kell. A TV síkképernyős, és még USB-t is lehet beletenni. Van M1 is, ha egy magyar otthoni hírekre vágyik. Nem vagyok TV-s típus, nem nézem, otthon nincs is előfizetésem, viszont felfedezni annál inkább szeretek. A város szélén van egy kis Billa, és nem is nagyon van más közért, legalábbis én nem találtam, de várom, hogy megcáfoljon ez állítás, és találják másikat. (Megcáfolt, és találtam) Felfedezni mindig jó. Az árak, nos igen, Ausztriában vagyunk, ígyhát változatosak. Viszont jó áron van ásványvíz, amelyek finomak, és még az ásványi anyagokat is megtaláljuk bennük. A vegákra is inkább gondoltak, tele volt a polc vegán pástétomokkal, kolbászokkal, és miegyébbel. Az utcák amerre jártam teljesen mások, mint amit megszoktam. Sokszor volt az az érzésem, hogy ez után nem következik utca, vagy kijárat, és zsákutca, mégis találtam végül másik utcát. Keskenyebbek is. A környék tele van veteményessel, egyszerűen áthat az érzés, hogy jé nekik tényleg van működő mezőgazdaságuk. Találtam egy csodás kertet is, amit meg is örökítettem, nagyon kreatív. A kőn mászó kisgyík fenomenális.
Régen jártam itt Ausztriában hosszabb időre, de az emberek nem sokat változtak. Kedvesek, mosolygósak. Még az idegeneknek is köszönnek, természetesen Grüss Gott-tal. Ugyanakkor, ha nem tudsz németül, nehéz itt boldogulni. Hiába az angol, vagy más nyelvek ismerete… Ha német nincs, közel sem egyszerű, persze Bécs és a nagyvárosok mások. Hazánkban egy ételre is mikor akár a közértben, vagy máshol vásárolsz, több nyelven megtudhatod, mit veszel. Itt csak németül. A Nemzeti Parkban is csak németül van kiírva minden, nálunk a nagyobb kiránduló helyeken is több nyelven tájékozódhatsz. Persze közrejátszik az, hogy a mi nyelvünket csak mi értjük, a németet más népek is. De itt nem nagyon foglalkoznak a külföldi turistákkal e téren. Így nyelvi korlátaim még visszatartanak kicsit, 4 év iskolai német tanulás és csak pár szót tudok kinyögni németül. Hiába nem beszéltem régóta, a közoktatást is inkább hagyjuk… Akárhogy is, az embernek megéri kilépni a komfortzónájából, s tovább haladni az útján, új dolgokat megismerni, és bizony a jelek mindig vezetnek minket, ha képesek vagyunk őket felismerni. Még nyelvi és egyéb korlátaink mellett is akad egy-egy lehetőség, egy komp, ami átvisz minket a víz túl oldalára, ha éppen arra van szükség. Velem is így történt, így aztán gyönyörködhettem a csodálatos Fertő-tó látványában Illmitztől át a tavon Mörbischig. Figyeltem a szél és a víz víg játékát, a felhős idő ellenére a táj varázslatos ott… Egy madár követte a kompot, lehet, hogy ő nem más, mint Jonathan Livington a Sirály (Richard Bach regényéből). A Sirály, aki átlépte határait, és véghezvitte a lehetetlent… Ajánlott olvasmány. Bár te, kedves olvasó, most is azt teszed, olvasol, én mégiscsak akkor utaztam, így kanyarodjunk vissza Möbisch felé. Möbisch, amely magyarul Fertőmeggyes, onnan kapta a nevét, hogy területe meggyfában gazdag volt. Sok más közeli településsel együtt az őskor óta lakott, melynek bizonyítékai a megtalált kőszerszámok, a bronzkori sírok és a kelta használati eszközök. Bizonyára akkor még nem németül beszéltek, illetve érdekes kérdés, vajon az őskori emberek hogyan értették meg egymást, milyen volt az általuk beszélt nyelv. Bár semmi sem az, aminek látszik, így valószínűleg ez sem… Az viszont igen, hogy a tó káprázatos, és Illmitz-el ellentétben ezen az oldalon rengeteg szörfös van. Ezen a környéken sok magyar dolgozik, a kompos lány is magyar. Ami az osztrákoknak itt előny, hiszen sok a magyar turista is. Tőle megtudtam, hogy fél óránként járnak a kompok oda-vissza. Ez az oldal is tele van vitorláshajóval, amelyek elég vonzóak számomra. Az emberek itt is Grüss Gott-al köszönnek és teljes lelkükkel néznek a szemedbe. Ez felbecsülhetetlen! Ezért érdemes megtanulni a németet. Az éhség becsalt az étterembe, ami nem is csoda, hiszen elmúlt dél, mikor arra jártam. Előtte azon gondolkodtam, hogy hiányzik a hegedűm, amin csak két hónapja kezdtem el játszani, de ide nem hoztam, s milyen jó lenne legalább látni egyet. S minő meglepetés, az étteremben élő zene volt. Egy hegedűs, egy citerás és egy bőgős. Cigányok. Teljesen másképpen néznek az ember szemébe, mint az osztrákok. Ez nagyon szembetűnő… Ennek is érdemes lenne utánajárni, a nemzetiségek és a tekintetük, vajon milyen összefüggésekre jutnánk…
Ettem is, ha már beültem. Zöldséges lasagne-t. Az ételek valóban drágábbak mint nálunk, de a vegás étel nagyjából nálunk is ugyanennyi, persze attól függően hol eszed. Finom volt, és a paradicsom szósz tényleg paradicsomból volt, nem utánzatból. Ha már étel, és kritika megemlítem a hotel reggelijét. Azok a kenyerek és pékárúk! Annyira más, olyan igazi, ez szerencsére nem változott Ausztriában. Bár villásreggelit nem adtak, de az engem nem zavart, hiszen úgysem eszem, viszont minden mást igen. Bár kissé nehezen találtam meg az asztalom, mivel a hátsó teremben volt, de aki keres az talál, főleg, ha valaki tálal.Térjük azonban vissza az ebédemhez. Érdekességként mivel még nem találkoztam ilyennel, de lehet hogy ti olvasok annál inkább, egy dobozt kaptam étkezés előtt, ami tele volt evőeszközökkel. Az étel mellé jó zenét is kaptam, és a hegedű látványa is jól eset, sőt legszívesebben kipróbáltam volna mind a három hangszert. Azonban láttam rajtuk, ők nem igazán engednék… Megebédeltem, eleredt az eső, így visszamentem a komphoz. Pont fél körül járt így, egy csöppet futottam. Pont elértem. Egy nő állított meg, aki megszólított, hogy Illmitzbe igyekszem vissza? Ez egy másik nő volt, mint mikor érkeztem. Még sosem láttam, de ő már tud rólam, működik a helyi posta, és már ránézésből látják rajtam, hogy magyar vagyok. Jelen pillanatban nem is tudom, hogy ez bóknak számít-e… Érdekes módon az Illmitzi komp piros, ellentétben Möbischel, akié kék, pedig ők a meggyek… Az ember fordítva gondolná. A nádasok visszafelé is gyönyörködtettek. Még Johnatan is visszatért a barátaival együtt. Több szél, víz, hajó élményt kell bevonzanom így érzek, itt és most rendelek magamnak a valóságban is egy hajót! Az ezen az oldalon lévő kikötő sokkal szebb, a strand sem olyan elzárt, és a tavat is jobban belátni. Épp egy srác horgászott előttem, majd hirtelen elindult a tó mentén, a vizet pásztázva. Nocsak, fogott valamit. Csodálatos hal! Poszeidon köszönjük az áldozatot, áldás a halakra, és az életre. Visszadobta. <3 Pont ahogy éreztem… A hal az emberekkel ellentétben a jelenben él. Ha érte őt egy kisebb sokk is, amíg elfogták illetve a szárazföldön volt már nem is emlékszik rá, mire vizet ér. Úszik tovább a JelenLét erejével, a Most hatalmával. Van mit tanulnunk tőlük. A változatos időjárás ellenére is van, aki fürdött. Nekem való fürdőidő, csak épp nem úgy készültem.
Most lazuljatok el és hunyjátok be a szemeteket. Képzeljétek el, hogy egy padon fekszetek, a fejeteknél egy puha táska, bal oldalatokon a tó vize szelíden táncol és halljátok, ahogy a víz a köveket mossa. Mindeközben lágyan susog a szél, megrezgetve a fák leveleit, finom ritmusban, s ugyanez a szél benneteket is simogat. A levegő friss és kellemes, és érzitek, ahogy jobb oldalon átölel benneteket füves föld csodás lehelete. Zavartalanul átadjátok magatokat a természet csodás egységének. Eláraszt a nyugalom és a szeretet. A nap finoman simogatja az arcotok. Hát nem csodálatos mindez?
Következő állomás Eisenstadt. Már az osztrák programom tervezésekor kinéztem ezt a várost, de csak egy különös pillanatban tudatosult: Eisenstadt! Bár még ebben az életemben nem jártam itt, mégis ismerősen csengett… Az eddig járt Fertő tavi városokban nem kellett a parkolásért fizetni, de mivel ez nagyobb város, itt természetesen kell, ezért a neten kinéztem egy helyet, – köszönhetően a wifinek a szálláson- ahol 3 Euroért egész nap parkolhatok, és még közel is van a belvároshoz. Imádom, hogy mikor utazom a kívánságaim még gyorsabban és intenzívebben teljesülnek, amiért nagyon hálás vagyok! Bár a fejemben volt a város térképe miután a neten megnéztem, de szerettem volna egy kézzel foghatót is magamnál tartani. A parkolótól nem messze a sétautamon rátaláltam a Kultur Kongresszusi központra. Benéztem a Landes múzeumot keresve, hasonlított a nevük. Beléptemkor egy hölgy segítőkészen fogadott, megkérdezte hová valósi vagyok, mondtam Budapestről, így magyarul elmondta, amit szerettem volna megtudni és egy többnyelvű térképet is adott. (Látszik, hogy ez már fontosabb turisztikai hely és nagyobb város itt már több nyelvűek a prospektusok, és sok helyen van magyar is) S ha már ott voltam megnéztem az ottani modern kiállítást. Bevallom számomra a modern művészet még olykor elég erős kérdőjel. Az egyik kedvencem ott egy szoborcsoport volt, amiről készítettem fotókat is.
Végül megtaláltam a Landes Múzeumot, ahová elsőként igyekeztem. A prospektusban, amit a Fertő tavi kártyához adtak a múzeumot reklámozó képen hegedűk voltak, ezért vonzott az a hely. A Fertő tó kártyával valóban ingyenes is volt. (Nem minden és úgy van a kártyával sem kapcsolatban, ahogy írják, mert a kompra is kellett fizetnem kártyával, igaz kedvezménnyel, s a kastélyban sem nézhettem meg mindent, viszont a strandok tényleg ingyenesek) Nagyon összetett a kiállítás, nekem pont azért tetszett. Minden ami Burgerlandra jellemző, megtalálható itt: a régész eszközöktől a rendőrségi múzeumig és még sorolhatnám. Adtak egy térképet is a bejáratnál, hogy mi merre található. Nincs múzeumőr, helyette önműködő ajtók vannak, mikor arra jársz kinyílnak és persze kamerák figyelnek mindenhol. A régi kori résznél még a köveket is meg tudtam érinteni. A kövek is beszélnek hozzánk, ha érted a nyelvük… Az egyik szobrot, minek fejét elmosta az idő, egy göndör hajú emberről készítették, sisakkal. A zenei kiállítás is tetszetős volt, és zenét is be lehetett kapcsolni közben.
Nem messze a Landes múzeumtól van az Eszterházy kastély, és a hozzá tartozó park. Azok a fák!! Nem lehet velük betelni! Élettelteliek, egészségesek, némelyik hatalmas. Több fához leültem, és ölelgettem is őket. A Schlosspark szabadon látogatható csodálatos kis sziget a városban. A levegő friss és üde volt, és a szél is simogatta arcom, mindeközben a tóban kacsák úszkáltak. Sétálgattam a parkban, majd betértem a hozzá közel lévő Haydn házba. Haydnt, ha rá gondolok egy morcos, zsörtölődős öreg bácsiként látom, egy kíváncsi, megszeppent gyerek szemével. Majd a kép folytatódik és a kíváncsi gyermek zenei értelme megnyitja az öregben már bezárt kapukat. A Haydn ház állandó kiállítása 11 termet foglal magába. Megismerhetjük őt háztulajdonosként, magánemberként és a zenei kultúra úttörőjeként, valamint betekinthetünk szabadkőművességébe, három termen keresztül. Maga a zene is kódolt üzenet, s varázslatos rezgés… A szabadkőművesség etikai rendszere öt alapideából áll: szabadság, egyenlőség, testvériség, tolerancia és az emberiesség. Három rendfokozatba tagolódik: inas, legény, mester. A kiállításból megismerhetjük Haydn társait is, és többek közt megtudhatjuk, hogy Mozart Varázsfuvolájából ismert Csarnok áriája az egyik szabadkőműves énekeskönyvben is megtalálható. Haydnt tartják a vonósnégyes műfajának megteremtőjének és kiteljesítőjének is, amit Goethe „négy ember intelligens társalgásának” nevezett. Haydn nagy hatással volt a korára, és az utókorra is. Sok híres zeneszerző ajánlotta „Opus” darabjait neki. Bizonyára sokak előtt ismertek a nagy oratóriumai, mint a Teremtés és az Évszakok. Opus és Évszakok… Vajon mi inspirálja az embert a nagy műre, s saját Opusára. Mitől függ, hogy valakinek sikerül, s valakinek nem… A történelemben többször is előfordul, hogy egy-egy találmány, mű, új távlatokat nyitó eljárás több ember fejében is megfordul egyszerre, nagyjából ugyanabban az időben. Ennek oka, hogy az adott információ mindenképpen el akar jutni az emberek felé, ezért több elmén keresztülmegy, hogy végül mindenképpen új utakat nyisson meg. De mi az oka, hogy egyiknek sikerül, másiknak nem ? Vannak emberek, akikben bele van kódolva a cél, mit akar elérni, mi felé akar fejlődni. Van aki érzi, hogy valami van, de még nem tudja, hogy mi, s van aki tudja s teszi. Tapasztalunk, fejlődünk, élünk, az élet maga a cél. Mi a Titok, hogy sikerül-e a vágyad, vagy sem? Ez mostanában kedvelt téma, könyvek, filmek szólnak a Titokról, az Erőről, az Iránytűről, a haladásról, a véletlenekről. De egyediek vagyunk, tehát a saját magunknak megfelelő utat kell megtalálni. A saját Opusunkat, saját utunkat, teli kitartással, és hittel. De mindezek mellett fel kell oldanunk gátjainkat, tudatalatti blokkjainkat, érzelmeinket, gondolatainkat, különben hibába minden okosság amit a fejünkbe próbálnak tuszkolni. Opus és Évszakok. A Négy Évszak… S itt meg is érkeztünk Vivaldihoz, akinek útját foglalja magában az Opus című motivációs film.
Mindannyian különlegesek, egyediek vagyunk. Nem szabad másokhoz mérten élni, saját különleges értékeinkre kell rátalálnunk. Ha ez megvan ránk lel a szenvedély, s használni tudjuk saját eszközeinket, hogy segítsenek bennünket afelé amit igazán szeretnénk. Legyenek céljaid, és találd meg a saját Opusod, légy a saját életed zeneszerzője. De sohase feledd: a szeretet formálja az életünk, és a szeretet mindenhol ott van, csak nyitottnak kell lenni rá…
Kellően elkalandoztam, és a téma maga is megérdemel egy cikket, de most térjünk vissza Eisenstadtba, mégpedig a múzeum utáni állomásomra, az ottani Eszterházy kastélyba. A Fertő tavi kártyával ott két kiállítást lehet megnézni ingyen. Az egyik a Haydn kiállítás, a másik a bormúzeum. Az utóbbira nem mentem be, az előbbibe benéztem, de annyira borzalmas volt a falakon a zenészekkel tarkított tapéta, hogy hamar kifordultam, s a lényeget már nemrég úgyis láttam. A múzeum fény tárlatára vettem jegyet. Minden vendég kap, (persze amennyiben kéri) egy mobilt, ami végig vezeti őt. (Magyar nyelvű is van) Ebből megtudtam, hogy az Eszterházyak is Hun Attilától származtatják magukat, ennek bizonyítéka az előcsarnokban lévő freskó kép a plafonon, Attiláról. Érdekes érzés volt felmenni ott a lépcsőn hegedű nélkül, úgy hogy az eredeti lakókat felváltotta a sok turista. Az első terem, ahol a freskók is vannak, a ház asszonyaié. Azoknak a nőknek van kiállítva ott a képe, akik házasság útján kerültek a családba, s akik érkezésükkor új színt hoztak a család életébe. A kiállítás így a mobilos kísérettel érdekes volt és részletes. A kastély 1338-ban épült, és sokszor átépítették, hiszen az idő változásával az építkezési stílusok is változtak. A kastélynak külön koncert terme van, ami szintén sokat változott, napjainkban is vannak ott koncertek, de össze sem hasonlítható az akkori nyüzsgő zenei élettel, mikor még a kastély urai és a zeneszerzők nagyjai zenéltek ott… Az idő telt múlt, és leáldozott az Eszterházyak fénykora. A kastély utolsó örököse alapítványokat hozott létre, sokakon segített, valamint sok műkincs restaurálására fektetett be. Akkoriban több nemesi család segítette vagyonával a haladás és a közemberek életét. (Újpest is hasonló utat járt be, és nemeseknek köszönheti a születését és fellendülését) Úgy hiszem volna mit tanulniuk tőlük a mostani nemzedék politikusainak. A kastélylátogatás után következett a helyi Dóm. Épp felújították, a színes ablakai gyönyörűek.
Vacsorámat a szállodában töltöttem. Kellően nagy adagokat adnak és a saláta mellé lehetett választani az ecet, a balzsamecet, és a kedvencemet a tökmagolajat. A reggeli azonban így többedszerre már közel sem volt annyira változatos, ugyanakkor itt is volt vega pástétom. (Első nap egyébként nem találtam ki rögtön hová kell leülni, mivel több helyiség is van, és úgy eldugták a terítéket, és ezzel nem csak én voltam így. Pedig kés nélkül nehéz zsömlét vágni. De aki keres, s ha annak tálalnak talál is.)
S ha már Fertő tó természetesen nem maradhat el a strandolás sem. Fehér bőröm miatt nem vagyok egy strandolós típus, úszni viszont szeretek, ezért megnéztem a Fertő tavi kártya katalógusban hol van fedett uszoda. A NiedelSee nevű városkában találtam is egyet a helyi sportlétesítménybe. A GPS-em megszemélyesítője Moha bá ebben ismételten segítségemre volt. Ezen a vidéken azonban semmi sem olyan egyszerű, a megadott címen ugyanis egy kicsit más volt, de másodszori nekifutással , és nyitottabb szemmel rátaláltam az uszodára. A kártya ide egyébként csak egyszeri alkalomra érvényes, míg más strandokra korlátlan. A bejárati ajtónál van egy kis szerkezet, amibe bele kell tenni, és irány a víz. Beléptemkor kicsit meglepődtem. Budapesten aránylag sokat járok uszodába, és ahol eddig jártam már nem kulcsos rendszert használnak, hanem afféle chipes kézre csatolhatót. Azt gondolná az ember, hogy itt minden modernebb, és mégsem. Persze lehet, hogy más részeken modernebb a berendezés. A következő meglepetésem a ruhatartó szekrényajtó zárásakor volt, ugyanis nem tudtam ráhúzni a kulcsot. Aztán jobban megnézve rájöttem, hogy egy kis érmét vagy ilyesmit kell bedobni, de azt nem láttam kiírva, hogy mégis milyen érmét. Próbálkoztam az 50 centessel, 1 Eurossal de semmi. A külföldi pénzzel lévő pénztárcámba „véletlenül” belekeveredett egy 20 forintos, és azzal sikerült a művelet. (Van aki szerint a véletlen Isten álneve, mikor nem kíván megnyilvánulni. 😉 ) Akár hiszitek akár nem, a magyar 20 forintosnak bizony súlya van! Így került egy kis időre a forint súlya egy osztrák szekrénybe. Az uszodarészbe belépve az első reakcióm az volt, jéh de kicsi. De bárhová léptem be eddig sokszor éreztem így, most tudatosult miért. Igen, minden hozzáállás kérdése. Újpesti gyerekként a Tungsram strandra jártunk főként, ami egy hatalmas területen, tele volt medencével, s csúszdája is volt. Már évtizedek óta bezárt, az időjárás koptatja, és sok minden helyét átvette már a természet. Most, hogy tudatosodott bennem ez az összehasonlítási alap, már a legközelebbi uszodát nem érzem majd kicsinek, hiszen bármekkora is egyedi. Az ottani Fertő tói uszodában van egy nagymedence mondhatni az úszóknak, egy kisebb és egy mini a piciknek, valamint kint van a wellnesses medence rész a csúszdával. Én mindent kipróbáltam, jobban mondva majdnem mindet, a minibe azért nem mentem be, ott a kicsiké a terep. Két csúszda volt, az egyik kisebb a másik nagyobb, a kisebbnél a közepénél volt egy nagyobb zuhanós rész. A csúszdán újra megtanulhatja az ember milyen áramlással haladni, és rábízni magad a végtelenre. Gyerekkorban általában ez olyan természetes, felnőtteknek sokszor újra el kell engedni az egonkat, félelmeinket, kételyeinket, gátjainkat, megélni a belső gyermeket és zsupsz, úszni az árral… Fenomenális! Érdemes többször is ismételgetni, amíg akad elengedni való, s utána persze csak úgy az öröm kedvéért. A legtöbb dolog mögött látni akarunk valamit. Aminek persze megvan a maga helye, de van mikor az öröm az extázis, a csoda megélése az amit meg kell találni bennük. Pont mint a Nasca vonalaknál. A tudósok azt hiszik, hogy a rajzoknak fontos üzenetük van, akár földi társaik számára, vagy a földön kívüli civilizációs társainknak, pedig nem… Valójában egy csapatnyi ember, más képességekkel megáldva, mint a mostani földi ember, szórakozott egyet, mert jó móka volt! Néha ez a legfőbb üzenet. Élj a jelenben, éld meg a tiszta örömöt és jobbá válik az életed! Szeretni és mókázni jó! Az ottani hajszárító is jó móka volt, és teljesen más, mint nálunk. Képet mellékelek. Felülről tudod megszárítani a hajad, egy rögzített szárítón, de nincs búra, mint anno nálunk. Van egy kis ülőke féle alatta, ahová csak gyerek fér, a felnőttek meg állhatnak alatta. Kipróbáltam, de számomra rejtély maradt, hogyan sikerülhet megszárítani a hosszú hajat így, de bizonyára nekik több gyakorlatuk van ebben.
S ha már Fertő tó, akkor természetesen meg kell ízlelni a tórendszer tavait is. Hazafele út reggelét választottam ki a tóban való lazuláshoz. A strand nagyon szép, és még világítótornya is van. A víz nagyon kellemes volt, a tópart és a víz kissé kavicsos, aminek szintén meg van az előnye, mert a talpunk számára nagyon egészséges.
Az osztrákok nagyon szabálybetartóak és szeretik a rendet, utóbbi a tájakon is látszik, a legképtelenebb helyeken is le van vágva a fű. Nem előznek, ha nem szabad, még akkor sem, ha egy traktor megy előttük kilométereken keresztül. Érezhetőek a különbségek határátkelés után. A szállásról elindulva egy kis lovas csapattal találkoztam, jelezvén számomra, a következő állomásom, a Szigetközi Szelle lovasudvart. Három napot töltöttem azon a csodás környéken, csak ajánlani tudom, akár lovasemberként akár másként, hiszen sok más lehetőség is van arrafelé. Lehet strandolni, kajakozni, túrázni, egy kisebb kastély is van arrafelé. A Dunaszigeti strand Popey vendéglője is ajánlott, onnan a leves és a fagylaltkehely. A halat az ottani strandon ettem, az nem volt nagy szám. S ha már gasztrorész, akkor a sajtos krumplis tál a Horgász vendéglőből való, ahol sok halféle is várja az arra éhes embereket. Hazafelé az M1-es melletti egyik étteremben ettem, a köret kicsit sós volt, de a nagy melegben nem is bántam, viszont hatalmas volt az adag, és finom, a kiszolgálás is megfelelő.
Összefoglalásul pedig nagyon jó volt az osztrák út és a Szigetköz is, ahol úton útfélen hallhattam német beszédet, hiszen sok osztrák jön ide. Időközben a német nyelvtudásom is kicsit frissült eljöttek a tudatalattimból a régen használt szavak. Ahogy az autópálya melletti étterem tábláján is volt, Ausztria, Szigetköz: Auf Wiedersehen!
A boszniai piramisokhoz a Rejtélyes túra keretein belül jutottam el. Hogy mitől rejtélyes? Egy piramis mindig rejtélyes, hiszen sok titkot őriz. Belepillantani a piramis lelkébe, nagyon különleges lehet számunkra. Bizonyára kíváncsiak vagytok az én különleges pillanataimra ott, azonban ne szaladjunk ennyire előre, mindennek eljön a maga ideje. A Rejtélyes túra, a Rejtélyek háza szervezésében indult útnak. A Rejtélyek háza nyomozós programokat kínál és szabadulós szobájuk is van. Számomra az első rejtély és feladat még a kirándulás előtt kezdődött. Honnan szerezzek Boszniai, Konvertibilis márkát? Nálunk kevés helyen lehet kapni, még Budapesten is, de haladunk a korral, a különleges tudakozót felváltotta a Google- a jó öreg barátunk, így én is ezt alkalmazván rákerestem hol lehet kapni. Találtam is a neten egy helyet a Kálvin térnél a Ráday utca 1-3 szám alatt. (Ezt a pénzváltót egyébként érdemes megjegyezni, mert azon helyek egyike ahol a ritkább pénznemeket is be lehet szerezni. ) El is indultam utazásom napján váltani, délután kettő után nem sokkal értem oda. Meglepően tapasztaltam, hogy pont ebédidőben érkeztem, ami kettőtől háromig tart. (Nekem eszembe sem jutott, hogy ilyen időintervallumban van ebédidő, én általában ezt dél környékére kalkulálom) Körülnézve a környéken volt egy másik hely a Kálvin tér túlsó végén, de ott nem volt ilyen pénznem. Normális esetben vissza tudtam volna menni később, de aznapra programom volt 15 óra tájban, az utazás előtt. Ismételten a net segítségére szorultam, szerencsére van a telefonom alap net, találtam is egyet a Nyugatinál. Ott közölték, hogy náluk most nincs, de tudnak egy másik helyet, ahol viszont van, s pont amennyi nekem kell, mégpedig a Kálvin téren, pont szemben azzal ahonnan jöttem. Mi ebből a tanulság? 1. Ha nincs ideje, hogy lásd úgysem látod, mégha az orrod előtt is van. 2. A köreidet így is úgyis meg kell rónod. 3. Sosem tudhatod miért kell éppen valahová menned, mégha feleslegesnek tűnik is, nincs felesleges út. 4. Végül úgyis rád talál, ami a tiéd! Így történt, hogy sikerült pénzt váltanom, amiért külön köszönet a fradistáknak, akik visszahozták nekem a BAM-ot, ami más néven KM. Km-ért KM-et cserébe…
A busz 20 órakor indult a Felszabadulás téri buszállomásról, és előtte lehetőségünk volt egy kis játékra, a ligetbe kellett felfedezni egy híres magyar életét. A játék jó, aki szereti érdemes végigjárni, és hát a városliget is gyönyörű. Egyszer már jártam Boszniában, zarándok úton Medjugorje-ban, volt ennek már tíz éve is, akkor még nem fedezték fel a piramisokat, de valószínűleg akkor végig az autópályán mentünk, mert nem emlékeztem, hogy ennyire csodás ez a vidék. A Neretva folyó völgye lélegzetelállító, ez még a képeken is átsüt!
Az út odafelé kb 14 óra volt, mivel Mostar volt a cél, visszafelé meg Visokoból jövet kevesebb az út. A buszon alvás nem az erősségem, talán sokkal többet kéne buszozni hosszabb távon, akkor megszoknám. A busz lengéscsillapítói igencsak megihlettek, – ami normál esetben fel sem tűnik, hogy más, de ez mégiscsak egy nagy busz volt ami alváskor kileng- és elvarázsoltak egy korba, ahol még lovaskocsin jártak az emberek… Aminek gondolatától is elfogott a hála, mivel egyrészt a busz gyorsabb, van némi lengéscsillapítója ami mégiscsak jobb, mint a még nem betonon lévő utakon lévő lovaskocsi, postakocsi társáé (amiken ugye nem volt) , valamint se fűzőt sem pedig rizsporos parókát sem kellett az úton hordanom. Nem sokat tudtam aludni, viszont a bennünket követő szinte telihold azért kárpótolt. Egy kedves kis helyen reggeliztünk a Neretva völgyben, ahol eurot is elfogadnak. Szombat reggel érkeztünk meg Mostarba. A város hihetetlenül szemetes, és sajnos nem csak Mostar ilyen, Boszniában, Ausztriával ellentétben ezzel nem törődnek. Boszniában sajnos sok helyen nagy a szegénység is. 32 –en utaztunk egy csoportba, és mivel teltház volt a városban ezért több szálláshelyen szállásoltak el bennünket. Nem mintha nagyon lett volna akkora szálloda ott, ahol mindenki elfér, ott is inkább a Hostelek az általánosak. (Van a Hotel Mostar, de az megsérült a háborúban és még nem renoválták teljesen.) Aki nem volt még Hostelbe annak furcsa volt, hogy nincs konkrét recepciós és takarító, hanem mindent a hosteles csinál egy személyben. A hostel, ahol a lakhelyem volt közel volt a belvároshoz és az öreg hídhoz, aminek én nagyon örültem. A város és a belváros nagyon különbözik. Mint két külön dimenzió. Sok kép készült, igazi balkáni a hangulat, a bazárokkal, a köves utcákkal, s a gyönyörű folyó, egyszerűen csodálatos. A régi híd és a folyó még őrzi a varázslatokkal teliség energiáját, amiből a helyiek nem tudom mennyit érzékelhetnek. Ha már a helyiek érzékelésénél tartunk, ottlétünkkor végig égett az erdő a hegyen, amit a helyiek nagy nyugalommal szemléltek. Nap végére már egész közel volt a házakhoz, és mégsem reagáltak rá, így valószínűleg a nagy meleg miatt ez náluk többször is előfordul, és már hozzászoktak. Vagy ki tudja… Az erdőtűzeknek egyébként megvan a maguk rendje a természetben is, hiszen a régi lehalt dolgok elégnek, és átveszi helyüket valami új, valami friss. Az élet mindig utat tör magának, és új élet kezdődik.
Az árak nagyon különbözőek, hiszen belváros, de a pékáruk és egyéb alap élelmiszerek elég olcsóak. A folyónak négy hídja van a városban, egyikük a régi hídnak kicsinyített mása. (A Régi híd sem az az ősi híd, hiszen azt is újjáépítették már, de ugyanúgy néz ki mint egykoron) A város is egyébként erről a hídról kapta a nevét: Most- jelentése híd, stári- jelentése régi. Bosznia legmelegebb városa, ahol előfordul a 45 fok is. Mikor mi voltunk ott kb 40 fok körül lehetett. A kis hídtól nem messze van egy mecset, és bizonyára maradt még egy pár az egykoron 24-ből. Ezeket külön szokni kell, volt aki hajnali négykor akaratán kívül imára ébredt a nyitott ablak mellett. Két válaszható program volt, a háború túra, és a Rejtélyes nyomozos Mostar, városfelfedezéssel. Mi a nyomozós játékot választottuk, de nem csináltuk végig, mert a nagy melegben kellően eltikkadtunk már a végefelé, pedig még a folyóba is belemártóztunk kicsit. A játék pedig jó volt, mert többek közt végig vezetett a város fontos és szép helyein. Egyik kedvencem egy kis presszo ami egy kőbarlangra épült. A limonádék ott Boszniában nekem nagyon bejönnek, mert nincs benne cukor, csak citrom és persze víz. Szerintem ebben a melegben az a legjobb én otthon is így iszom, viszont aki cukrosan szereti az csalódni fog. Mindenfelé volt wifi, a szállásokon, az éttermekben is, a wifi szellem mindenhová elkísér. Szombat ellenére a közért este 10 ig nyitva volt, sőt másnap is lehetett venni akár friss pékárút is a pékségben és a közértekben is. Mostarban feltűnt, hogy a városban van egy macska, aki fekete fehér és mindenhol ott van, bármerre megyek. Ott volt az étteremnél, ahol a vacsorát töltöttük, ott volt bármerre sétáltam. (S ami még viccesebb Visokoban is láttam azt a macskát) Az ottani macskák kis növésűek kisebbek, mint nálunk. Le is fotóztam a fekete-fehér téridődimenzió-ugró macskát. Persze minden bizonnyal nem egy macska volt, hanem több és ott a legtöbb macska hasonlóan fekete fehér. Feladvány!!, ha már Rejtélyes túra, ti sem maradjatok fejtörő nélkül: Az alábbi képen hol a macska? ( A Galériában a többi kép között nagyobb méretben is megtekinthető)
A szállás kényelmes volt, és légkondi is volt benne, bár én azt nem használtam. Reggel volt egy kis eltévelyedésünk a csatlakozási ponthoz menet, egyik útitársam idő előtt feladta, összezavarta őt a város, de végül külső segítséggel eljutottunk a célként kijelölt lila épülethez. Ott megkóstoltuk a helyi jellegzetességű péksüteményt, ami nagyon finom volt, aztán irány a Piramisok! Izgatottan ültünk vissza a buszba. A táj kicsit változott, a Neretva folyót átváltotta a Boszna folyó. Kicsit más a völgye is, de ez is nagyon szép. Visokonál már nagyon figyeltem az utat, és szépen ki is rajzolódott előttem a Nappiramis hatalmas alakja. 9 piramist fedeztek fel eddig Boszniában, amiből 5 dbnak van neve. Az egyik a Nappiramis, ami nagyobb, mint az Egyiptomi társa, a másik a Holdpiramis, a Szeretet piramis, Sárkány piramis és a Földanya Templom. Nekem tetszik, hogy az egyikük a Szeretet nevet kapta, mert a felfedező szerint ez fejezi ki leginkább a benne lévő csodát. A piramisok alatt egy alagútrendszer húzódik. Mi a Holdpiramist néztük meg közelebbről. A Nappiramis lábánál bevártuk a helyi idegenvezetőt, aki végig kalauzolt a Holdpiramis, hegynek tűnő emelkedőin. A képeken jól látszik az emberi kéz alkotta nyom. Az ország vezetői nem támogatják a piramisok felfedezését és ásatását, így az ott élők végzik önkéntesekkel, alapítványokkal, és a belépő díj cserébe tudnak idegenvezetést is biztosítani. A politikai helyzet ott még a magyarokénál is rosszabb. A Boszniai piramisok az Egyiptomival ellentétben félig meddig a hegyek által épültek, figyelembe véve a hely energiáit is, így nem is hasonlítható igazán össze, főleg, hogy ez a piramis együttes régebben épült, mint az egyiptomi. A becsült kora minimum 34.000 évesek. Minél régebbi egy piramis annál strapabíróbb és jobb, ami igencsak elgondolkoztatja a tudósokat, és persze minket is. A Holdpiramis felé közeledvén találtunk egy a piramis alatt átfutó forrásvizet, ahol megtöltöttük kulacsainkat. A víz nagyon finom, és én ott töltött időm alatt megittam a két piramis vízéből vagy másfél litert, és még többet is tudtam volna inni, ha nagyobb a kulacsom. Ekkor fedeztem fel, hogy onnan tudom, hogy jó-e a víz minősége, ha sokat iszom belőle, a szervezetem tudja, amit én nem. Előfordult már, hogy hiába volt nyár és meleg mégsem ment a vízivás, s azt hittem bennem a hiba, és most világossá vált számomra, hogy a víz volt rossz minőségű.
A „hegyre” menet, elég meleg volt szintén 40 fok körül, mint előző nap, ennek ellenére én az elején fáztam!, érezvén a körülöttem lévő tiszta energiaminőséget. Ezeken a helyeken elég magas a negatív ion sugárzás, ami kimondottam egészséges az emberek számára. A vezetőnk lelkesen magyarázta a piramisokról megtudott információkat. Van több pihenő is, egyik megállónál a padok mellett asztalokkal árnyékban, ahol egy helyi árul köveket és egyebeket. A Nap, a Hold és a Sárkány piramisok egyenlő szárú háromszöget zárnak be, valamint a legnagyobb piramis itt is a Sarkcsillagra néz. Még egy helyi Szfinxük is van, egyik ott lakó háznál kitettek egy pici ahhoz hasonlító szobrocskát. Folyamatosan tárják fel a helyet, lehetőségük szerint, ugyanakkor okkal nem tudtak eddig sokáig ezeknek a piramisoknak a létezéséről, amelyek átírhatják az emberi gondolatokban vélt történelmet. Talán az új változó világnak köszönhetően, talán más okból azonban eljött az ideje, hogy az Ősi építmény előjöjjön a Hold árnyékából. Az alagutaknak valószínűleg van egy középpontja ahol több alagút is összeér, ami valószínűleg egy több mint háromszáz éves templom alatt van. A templomot nem használják, és csak egy ember juthat be oda, aki takarítja azt, ő teljesen elzárkózik minden ilyesmitől, és gyanítom lesz utánpótlása is ebben, az Őrző is teszi a dolgát. Középig mentünk fel a „Holdra” a csapat nagy részével, azonban egy páran a meleg ellenére is megnéztük a piramis legtetejét is. Felfedeztünk egy lyukat, meg egy másik valamit, ami talán a közelmúlti háborúból maradt és lövészárok lehetett egykoron. A tetején is jól látszanak egyébként az ember alkotta kövek. Fentről is jól megfigyelhetőek a Nap és a mellette lévő Szeretet piramis formái.
Bár nincs kint és bent és nincs fent és lent, mégis következzék a bent, vagyis a belső alagútrendszer. Mindenkinek kötelező a fejvédő, aminek okára hamar rájöttünk. A levegő hőmérséklete mindig 15 fok körüli, pedig nincsenek szellőzők, a hely más megoldást kínál. A negatív ion sugárzás nagyon magas az alagútrendszerben. De mik is azok a negatív ionok? Az ionok, mondhatni atomok, molekulák, amik elektront vettek fel, vagy veszítenek el. A negatív töltésű ionok tulajdonképpen oxigén molekulák, amelyek plusz egy molekulával rendelkeznek, a pozitív töltésű hidrogén és nitrogénes társaikkal szemben. A természetben általában a pozitív és negatív ionok egyensúlyban vannak, vagyis azonosak, ami négyzetméterenként 650-750. Ezzel ellentétben otthonainkban utóbbi ionok száma kb. egyenlő a nullával, életmódunknak és az elektronikai sugárzásnak köszönhetően. Ezzel szemben az alagútrendszer gyógyító kamra részén 18.500 ion/cm3!! Mindez a nagy tisztaságú oxigénnel dúsított levegővel különlegesen jó hatást fejt ki az emberi szervezetre. Ez a rendkívüli erő nagyon erős gyógyító hatással bír. Már csak ezérti s megéri ide eljönni, és a többiről még nem is beszéltem! Az alagútrendszerben egy órát töltöttünk, de nem is ajánlanak hosszabb időt, pont a magas energiatöltöttség miatt, hiszen az ember nincs hozzászokva. Presze fokozatosan lehet több időt is tölteni ott, akárcsak az ottani túravezetők. Sok ember jött már ki gyógyultam különböző betegségekből, többek közt én is ott hagytam a fényallergiám, ami a nagyon erős nap hatásának volt következménye. Az alagútrendszer egyik talán legfontosabb részét képezik a dolomitok, amik belsejébe egy kristály van. A dolomitok kettesével vannak, és teljesen egyensúlyban tartják a barlangot, valamint a vízerek negatív hatásait pozitívvá alakítják át. Párban vannak, végig az alagúton belül. Megpróbálták őket elvinni, de teljesen felborult a rendszer, és víz jött ki alóla, így vissza is helyezték. A dolomithokon jól látszik a vízér nyoma, ott van a repedés, ahol a vízér is folyik, ha új keletkezik a dolomit is vele reped. A benne lévő kristály biztosítja az alagútrendszerben lévő falban lévő kristályok hatásaként, hogy állatok nem mennek oda, túl erős számukra az erőtér. A dolomithokon különböző írásjelek is felfedezhetőek. A helyiek elmondása szerint, valamint a tudósok által is megerősítve, itt volt a felszín, mert a dolomithok felett famaradványokat találtak, amik több mint 39 ezer évesek voltak, és a piramisok később épültek rá, vagyis az ősi titkokat őrző, dolomithok, illetve kristályok még régebbiek! A tudósok összefüggéseket keresnek a betűk között, miket is jelentenek, azonban ha jobban belemélyedünk a témában tudhatjuk, hogy egy-egy jel maga is szimbólum teljes jelentéssel… Persze, hogy mik is azok az továbbra is rejtély. A barlangokban megtudhattuk még azt is, hogy az építők után volt egy civilizáció, akik betemették az alagútrendszert. A föld alatt több kőtömb is található, amik normál kövek, rovás írásjelekkel, ezek jóval régebbiek kb. 5ezer évesek. A kormeghatározás szerint a talált kövek és az alagútrendszer betemetése egy időben történhetett.
A piramisok után egy következő rejtély felfedezésre indultunk, mégpedig a kőgömbökhöz, amelyeket a Dobro Dosli csodaszép környéke őriz. Az erdő káprázatosan szép, még sötétedés környékén is, és a kőgömbök hatalmasak. Más helyeken is találtak ilyen kőgömböket piramis közelben. A nagy kérdés van-e köztük összefüggés. Sötétedés környékén érkeztünk meg arra, és töltöttünk ott egy kis időt a csodás erdőben a gömbök társaságában. Egy helyi wc-t is állított az erdő közelében, ahová betérhetnek a turisták. A közelben szintén van egy nagyon jó kis forrásvíz, ahol szintén feltankoltunk.
Nekem tetszett Bosznia, és szerintem az egész élménytúra kihagyhatatlan. A piramis fogadtatása egyébként vegyes volt. Volt, akit meggyőzött, hogy ezek valóban piramisok, volt akit nem. Aki olyat vár, mint az Egyiptomi, ne tegye, hiszen ez kicsit másképp épült, és a természet is betemette szépen, és köze nincsa fáraokhoz. (Persze az egyiptomiakénál is a fáraók csak később települtek bele) Én azt mondom, hogy a hitünk teremti a valóságunk. Az vagy, amit hiszel. Van, amikor azonban a hit is túlmutat a világunkon, amikor a Valóság sugarai megmutatkoznak. Ilyen ez a piramisrendszer is. Aki nem hiszi, járjon utána!
