Verselőzmény:
Babaház
Babalélekként éltem,
mígnem egyszer bátorsággal ki nem léptem,
igaz, akkor én ettől nagyon nagyon féltem.
Lassan lépdeltem, finoman,
tartva az ajtót, el nem menve onnan.
Az ajtóban állva, az élet illata áradt felém,
és hirtelen az élete teljessége tárult elém.
A világ élt idekint, pont mint sejtettem, s és egy kar nyúlt felém, gyere!!!
Engedtem a hívásnak és követtem, ő meg vezetett, s sugallta, kövess bátran erre.
Minden egyes lépés nyitott egyet, zárt szívemen.
Lépéseim nyomán virág nyílt, és rádöbbentem hirtelen…
Óvatosan néztem fel, s megláttam Őt, világaim kulcsaival nyakában.
Tudtam, hogy Ő én vagyok és ő a Lélek, a Fény, a kapocs, ki most épp mosolygott magában.
Boldogan ölelt magához és forrtunk egyé. Fájdalmaim gyógyulni kezdtek, hagytam, szívtam magamba Isteni lényem finom energiáit. Eszközöket adott és megkaptam kulcsaim. Az emberekhez, az élethez, a világhoz. Éreztem van amelyiket fokozatosan látom majd, de tudtam, hogy ő most már mindig vezetni fog, és bízhatom benne, hiszen azt akarja, hogy boldog legyek. Mivel ő mindent lát, hiszen egységben él, látja azt is, amit én nem. Nekem nincs más dolgom, csak hagyom magam általa vezetni. Ő el fogja vezetni hozzám mindazt a segítséget, amire szükségem van ahhoz, hogy boldog legyek, hogy társakat találjak, hogy ráleljek szeretetcsaládomra, otthonomra, küldetésem kiteljesedésére, és mindenre ami nekem jó, sőt még annál is jobbra, mint amit el is tudnék képzelni.
Hogy így volt e, ahogy akkor megéreztem? Igen. Sosem könnyű, mert néha az ember, vissza vissza menne a Babaházba, de a Lélek ajtaja nem zárul be többé, és mindig ott van és vezet, rengeteg segítővel együtt, hogy lássuk ami az egonak oly láthatatlan. Hogy jól csak szívével lát az ember. Nem elnyomni magunkat, dehogy hanem szívünkkel látni meg az utat, mely a szeretet útján vezet. Ebben benne van az is, hogy el kell engedjünk embereket, akik nem tudják velünk tartani a lépést, de mindig jönnek újak, akik képesek a mi közösségünk tagjai lenni. A szeretetben ott van a szeretni önmagunk. Ez az első lépések egyike. Befogadni mindazt akik vagyunk. A szeretet nem az, hogy hagyod magad elnyomni, hanem az, hogy tiszteled azt aki vagy, és tiszteled a másikat is, azt aki, ahol tart. Nem könnyű út, de ugyanakkor szép is. Hogy tudunk e egy csapat lenni a másikkal, az az úton derül ki.
A élet gyógyítani akar bennünket és a lelkünk sem azért teszi újra és újra elénk a fájdalmakat, mert szenvedni akar minket látni, hanem azért, hogy meggyógyítsuk, és tiszta lappal indulhassunk. Hogy megmutassa nekünk mi az ami kimaradt és hol kell még meggyógyulnunk. Eszközök kellenek, amikkel a saját életünket a lehető legjobbá tudjuk formálni. Ezek az eszközök is mind megérkeznek, mert a lelkünk és szellemünk gondoskodik ezekről, csak tudunk kell befogadni őket és tudni, hogy jönni fognak, sőt keresni azokat!! Az élet feladatok sora, amelyet a szeretet útján jársz végig. Merj kilépni a babaházadból, hiszen olyan sokan várunk rád…
Szeretettel:
Christine B Lona
Keress fel bátran!