A hívás…
Négy évvel ezelőtt olyan korszakában voltam az életemnek, amikor minden picit megállt. Pont hasonlóképpen, mint most mindannyiunknak a járvány idején. Nem mozdult semmi. Már a régi életem nem volt szinte nyomaiban sem, de nem is indult be az új. Afféle köztes létben voltam, mikor már érzed, hogy küszöbön az új, de még kell valami, hogy beinduljon, de még nem időszerű. Számba vettem mindazt, ami eddig volt. Ilyen köztes időben érdemes végig gondolni mindazt amit eddig elértünk. Hogy honnan indultunk és hova is érkeztünk. Ekkor felsejlik előttünk a jelen. Megérkezünk a jelenbe. Megérkezünk, megéljük, és kicsit ünnepeljük a múltat és azt az utat, amit megtettünk. Ez segít abban, hogy rájöjjünk, milyen tulajdonságokat fejlesztettünk ki, mi miért történt. Egy afféle összefoglaló. Mint az iskolában az év végi felmérő. Megsimogatjuk magunkban ami jó, és értékeljük is. Amin pedig változtatni szeretnék, azt megjegyezzük, és azon leszünk önkéntelenül. Legyünk magunkhoz elfogadóak és szeretetteljesek. Legyen alap az önelfogadás és az önszeretet. Mindig mindent tőlünk telhetőt megteszünk, ezt fogadjuk be.
Ebben a különleges időszakban voltam, négy éve is, mikor felébredtem egy reggel és azt éreztem, ahhoz, hogy kimozduljak, és lendületet kapjak, ki kell mozduljak az adott helyről, és helyzetből. Egy merőben más közegre van szükségem ahhoz, hogy megkapjam a kellő lendületet, azt a lendületet, ami ebből az eddigi életemből hiányzott. Pár perc múlva elém jött egy hirdetés: Spirituális út Balira! Ez az, éreztem, itt a hívás, amire vártam! Pillanat törtrésze alatt döntöttem, megyek!! Szívemből éreztem, hogy ez nem egy akármilyen út lesz, hanem egy csodálatos új utazás kezdete, ami előre lendíti az életem…
Folytatása hamarosan…