Adventi angyalok- Karácsony, advent és a kék angyal

Ma van Advent első vasárnapja.
Bár sokak fejében a karácsony Krisztus születésével forrt össze, valójában ez egy ősi Fényünnep, amely a téli napfordulóhoz kötődik. Ez a Nap visszatérése és a fény születése. Ekkor a leghosszabb az éjszaka, és legrövidebb a nappal. Ez a belső transzformáció ideje is, az Örökkévaló fényé, az Örökzöld fenyőfa is ezt hivatott szimbolizálni, hogy bevisszük az otthonunkba a lélek örökkévalóságát, megújulást hozva az életünkbe. A fény győzelmi ünnepe a sötétség felett. Addigra megérkezik hozzánk a négy angyal is, meghozva a Hit, a Remény, A Szeretet és az Öröm ünnepét. A téli napforduló egyébként idén december 22. ére, vasárnapra esik.
Az első angyal advent első vasárnapján érkezik, kék köpenyben, ő a Kék angyal. Ő a Hit üzenetét közvetíti felénk, hogy higgyünk az angyalokban, s hallgassuk meg őket, mert a hangjuk igenis, hallható, s higgyünk a csodákban, az életünkben várható jó fordulatokban. A csoda mint jelenség igenis létezik, a tudomány is elismeri. Amikor már mindent megtettünk, és feladjuk az égnek, s mikor eljön az ideje, sem előbb, sem később megérkezik a csoda. A kék a torokcsakra színe is, az önkifejezésé, a belső igazságunk kimondásáé. ( A Napi kártya is erre ad útmutatást)
Fogadjuk szeretettel a kék angyalt a mai napon. Gyújtsunk kék gyertyát, ha nincs sem baj, gondoljunk rá, amikor meggyújtsuk a gyertyát, és kérjük, hogy adjon számunka egyéni útmutatást is ezen a napon. Figyeljünk befelé, és legyünk nyitottak, hangolódjunk rá. Ne feledjük, az angyalok a gondolatainkon keresztül kommunikálnak velünk javarészt, tehát ha egy finom szeretetteljes gondolat érkezik gyertyagyújtás után, akkor tudjuk, hogy a Kék angyal érkezett meg hozzánk.

Szólj hozzá!