Talán mikor az őskorban létezett egy kép,
meglátta egy akkori ember, és azt mondta szép.
Rajzoltak, alkottak a barlang falára, 
így osztották meg a tudást, az utódok számára.

Telt múlt az idő, a művészet egyre több teret öltött,
Az ecset, és a színek kavalkádja sok vásznat megtöltött.
A tánc sem csupán a meleg tűz körül áramlott,
hanem sok új formátumban párosban, új lépésekkel átalott. 

Változik a világ halad az áramlással tova, 
olykor az idősebb korosztály csak les, hogy hova.
Van ami azonban örök, a szívben lévő szeretet, 
de csak akkor, ha a benned lévő fájdalmat engeded, s feleded. 

Egy ember áll egy rajz előtt a modern korban, nézi:
Gondolja:- milyen érdekes a benne lévő csoda- mert nem csak látja is, hanem érzi.