A hullámzás misztikuma a jelenben

A hullámzás misztikuma a jelenben Változik a tudat, a kollektív, az emberi. A változás hullámai érezhetőek, benti és kinti világunkban egyaránt. Most fontosak az apró döntések ugyanúgy, mint az életünket megváltoztatóak is. Tudnunk kell jól élni a jelenben, elengedni a múlt jelen zajait, hogy meghalljuk a lélek hangját, nyugalmát, erejét. Mindaz amit szeretnénk elérni már elindult felénk, de az ego zajától és sürgető zakatolásától előbbre nem jutunk, csak megtorpanunk tőle. Álljunk meg, lélegezzünk, húzzuk ki magunkat, és lazuljunk el. Figyeljük a testünkre, lazítsuk el. Minden egyes tudatos kilégzéssel közelebb juthatunk a hőn áhított belső nyugalomhoz, és minden egyes tudatos belégzéssel pedig a belső erőhöz. A kollektív tudatból most hatalmas és intenzív erők jönnek,külső és belső átrendeződéssel járva. A nyugalom és a nyugtalanság váltakozva hullámzik. A régi elavult gondolataink, érzéseink váltakoznak az új energiás tudatossággal. A 4 es szám a stabilitás száma, és a tarotban a Királyé. Hogy mi fog majd lestabilázódni az életünkben, és merre indulunk el, az attól függ, hogy eddig mit vetettünk el, vagy még most mit vetünk el. A Király pedig egy erős férfiúi aspektus, aki teketoriázás nélkül egyenesen kimondja, akit gondol, s érez, mégis uralja saját erejét. Ezen dolgozunk most. Májusban, az 5 ös szám dominál majd. Addig azonban még vizsgázunk. Ahhoz, hogy a Főpaphoz megérkezzen az égiek hátszele át kell mennünk a vizsgákon. Ha ez megvan nyerjük el a szellemünk felszabadító erejét, és az égiek még intenzívebb támogatását, ami a fizikai síkon is érezhető lesz. Érezhető, hogy az emberek is csapatokra osztodnak. Mert most valami felé döntenünk kell, arra fogunk elindulni később. Aminek most el kell mennie, el fog, lehet a szerettünk, elavult kapcsolat, eszme, nyűg. Pont az idejében, akár egyik pillanatról a másikra. Megjön majd helyette az új is, de sok esetben csak szemléletváltás után, és az is pont az idejében. Szeretettel: Christine B Lona