Angyali Dallam

Az angyalok, kik bennünk élnek,
Küldöttei ők a fénynek.
Ők, ki bennünk mindent látnak,
Szeretettel, bennünk szállnak.
Velünk vannak, hogyha fázunk,
Akkor is, ha bőrig ázunk.
Ha szívünk fáj, ők velünk vannak,
Erőt akkor, mindig adnak.
Refr:
Angyaloknak vidám tánca,
Csillagoknak szép románca…
Angyaloknak vidám tánca,
Vígan mozdul szoknyád ránca.


Az angyalok, kik bennünk élnek,
Testvéreik, ők a szélnek,
Örömzene szól felőlük,
Erőt meríthetsz belőlük.
Elméd csendjében meghallod,
Akkor is, ha be nem vallod,
Lágy hangjukat viszi a szél,
Minden lénynek, aki csak él…
Refr:
Angyaloknak vidám tánca,
Csillagoknak szép románca…
Angyaloknak vidám tánca,
Vígan mozdul szoknyád ránca.

Az angyalok, kik bennünk élnek,
Küldöttei ők a fénynek.
Ők, ki bennünk mindent látnak,
Rossz napunkon is szolgálnak…
Refr:
Angyaloknak vidám tánca,
Csillagoknak szép románca…
Angyaloknak vidám tánca,
Vígan mozdul szoknyád ránca.

Mindennapi varászlatOk

Korra reggel óra csörög, az agyam egyből pörrög,
mit kéne csináljak, hogy felkelni inkább imádjak.
Mert, aki utálja melóját, sutba dobná a telóját,
ha reggel munkára csörren, amint az egója magára döbben…

Fel azonban kell kelni, ideje a világot szelni,
vár a társadalom, erről szól most ezen dalom…
Az ember társa-Dalma, de Dalma nem törődik, folyton csak pörlödik,
többszörösen megfizeteti a számlát, ezzel eltiporva legtöbb ember álmát.
Hol van itt a társi viszony, mikor az egész egy iszony…
Adót vet, de nem arat, kell neki minden falat.
ezzel „épít”, (de nem szépít) éket verve közénk, és falat.
Rabszolgája vagy dalmának, illusztikus hatalmának.
Ilyen az ember társadalma, hiába társa Dalma,
vétket ad, nem oltalmat, feje akár a szalma…

De ki dalol, tudja jól, az élet másról is szól:
Mégha a társadalom meg is törne, leginkábbis elsöpörne,
tiporna és tocsogna benned, neked ezt nem kell készpénznek venned…
Mert létezik ezen túl egy magasabb törvény,
mely sokkalta hatalmasabb örvény,
csak kevesen ismerik, még nagyon,
de egyre többen tudják mi is az igazi vagyon…
Pénz és válság, mit most látunk, fájdalmunkban meg sem állunk,                                                hajt minket a munka ura, stresszelünk, s milyen fura,
mégsem jutunk semerre, csak cseberből, vederbe…

Azonban, a lélek, ki tudja jól, most miben élek,
másképp látja a világot, érzi azt a csodás szép virágot,
mely ott van a létben, s jelek formájában üzen,
a világ nem egy hatalmas üzem…
Mindennek megvan a maga oka, tudásnak is magas foka.
Ha kívánsz, az megadatik, a jelek az úton majd vezetnek,
az igaz erők megmutatják, mennyire szeretnek…

Minden napok, jelenében, ha ott vagy a jelen-létben,
csodáknak lehetsz tanúja, bár a háznak van zsaluja,
kinyitod-e rajtad áll, szereteted messze száll.
A szeretet varázsa kinyitja mi zárva volt,
mi seb volt, mára csak egy piciny folt.
Éld meg, majd engedd el, de a titkot ne feledd el,
választásod mindig vagyon, ez az igazi vagyon.
A l-élek, mondja élek, most már nem is félek,
pillanatban csodát látok, varázslattal messze szállok…

Korra reggel óra csörög, az agyam már nem is pörög,
feltöltődve ébredek, varázslatos piciny csoda, visz már tova…     

Kulcsok és kódok

 

Idebent ülők, s dolgozom a gép előtt,
Míg kintről érzem a sok finom szellőt,
Dolgozom, és élek,
De közben semmit sem érzek…
Dolgozom, kezeim meg sem állnak,
Gondolataim e közben nagyon messze járnak…

Szép e tavaszi este,
Azt mondja ne légy beste,
Merj élni inkább,
Mely e világban, egyre ritkább…
Szeretet szavai szállnak,
Mindenfelé járnak…

Én is velük sétálnék,
Tán soha meg sem állnék…
Szívünk egymásra mosolyogna, kezem kezedbe érne,
A szerelem mely körül vesz, több mint bármely érme.
Érintések csodás dallama kísérné életünket végig,
Mely felemelne bennünket, a csillagos égig…

Tudom, hogy ez valóság lehet,
Hogy van, ilyen, ha valaki ennyire szeret…
Kihozná belőlem a legjobbat, akárcsak én belőle,
És tudnám, mindig biztos lehetnék felőle…
Létezik-e, az igaz szerelem, vagy ez is csak illúzió,
És a szerelem csupán egy afféle fúzió…

Sokan nem hiszik, hogy létezik,
Mert az ember annyit vétkezik,
Nem látja a másikat, nem találja a kiutat,
Nincsen senki, aki utat mutat.
Pedig mindenkinek van esélye,
Csak hallgatnia kell a szívére…

A világban sok ember él reményt vesztve,
Félelemben, elveszve,
Nem találják önmagukat,
A szeretethez vezető, örök utat…
Úgy érzik, ki vannak rekesztve,
Örök csapdába elveszve…

Pedig a válaszok, ott vannak elrejtve,
Magunkban, s a világban benne felejtve,
A kulcsot, s a kódot sokan nem lelik,
S ezért a lehetőségeiket elfeledik…
Nem tanultunk még meg, hogyan kell,
S, aki nem keres, nem is lel…

Nézz a dolgok mélyére, még ha fáj is,
Hidd el, hogy ha a végére érsz, jobb lesz máris…
Ne feledd sosem vagy egyedül,
Sok kis angyal, csak neked hegedül…
Te vagy a világ közepe, minden dolog eleje és vége,
Benned fut össze a mindenség belseje, és széle…

Létezik-e megoldás a káoszban,
Hogy meglátod-e jót a rosszban,
Csak rajtad múlik,
Hisz, a kozmosz nyúlik!
Ha meglátod a pillanatban a szépet,
Nem látsz már oly sok rém képet.

Ha elhiszed, hogy mindennek van oka,
S, hogy a rossznak tűnő dolog is, csak a szeretet egy foka,
Rájössz, hogy a világ érted, és nem ellened épül,
Az élet körülötted gyorsan meg is szépül.
A megoldás kulcsa, az, amit majd mindenki feledett,
Ami nem más, mint maga a Szeretet…

 

 

 

 

A varászlat benned lakozik, csak hagyd, hogy megérintsen… 

Világképünk- Avagy az vagy, amit hiszel

Ahány ember, annyi világkép, annyi emberkép… De mégis, melyikünké a valóságos, a miénk, vagy a másiké, jöhet most a kérdés. Mi van, ha mindenkié igaz. Mégis senkié sem. Mi van, ha igaza van a buddhistának, a kereszténynek, a teozófusnak, a hindunak, az anyagelvűnek és még sorolhatnánk. Mert bizony mindegyikünknek igaza van. Mert azok vagyunk, amit hiszünk, hiszen hitünk formálja az életünket. Márpedig akkor mindegyikünk világa maga a valóság, hiszen benne élünk.

– Na jó, de mindegyikünké mégsem lehet igaz,- gondolod – akkor ez most ellentmondás. Hiszen mindegyik vallás, életkép más és más. Hogy lehet mégis mindnek igaza? Rendben ezt értjük, hogy a hitünk a világképünk. De mi köze ennek az igazi valósághoz? Néha a legegyszerűbb kérdésekre a legnehezebb válaszolni. Mi a valóság, és egyáltalán ki vagyok én?  Mert vagyok, az biztos. Az, hogy ki, nos igen, az már igencsak fogós kérdés. S hogy valóság-e, hát talán még az is.  Talán a lélek lennék, vagy csupán a testem? Igen, itt jön, hogy mindkettő. Mert lélek is vagyok és test is. Ez is lehet ellentmondás, mert vagy egyik, vagy másik vagyok, de hogy lehetek mindkettő? Hogy lehet mégis mind igaz, amikor egymással teljesen ellentétesek? Hát például így. Hogy lélek is vagyok, és test is. Mindkettő és egyik sem. Mert sok más is vagyok még. Ember, atom, fény, vidámság, szomorúság, gyermek és még sorolhatnánk. Ez mind én vagyok, de mégis egyik sem. A valóság mindegyik és egyik sem. Mint mikor három vak ember meg akarja tapasztalni, milyen is az elefánt. S mindegyikük az elefánt egy másik testrészénél van. Mindhárom azt gondolja valóságnak, amit éppen tapint. Az egyikük a lábát, a másik az ormányát, a harmadik a fülét. Vagy mint a hegy példája. A hegyet is sokféleképpen láthatjuk. Másképp látja a hangya. Neki, egy véget nem érő hatalmasság. A madárnak, aki fentről nézi egy apró pont. A hegy gyomrában élő medvének egy barlang, ami oltalmat ad. A túrázó embernek egy kihívás. A hegy valósága mégis teljesen más. Mindegyik és egyik sem. Mi emberek, emberöltőket kutattunk át, – és fogunk is még – hogy ráleljünk a valóságra. Mindezt azért tesszük, hogy többet tudjunk meg önmagunkról, s a világunkról. Honnan jövünk, kik is vagyunk, és hová is tartunk. S időbe telt mire rájöttünk, ahhoz, hogy közelebb kerüljünk a válaszokhoz, néha nem kell mást tennünk, csak önmagunkba pillantanunk.  A költő Rúmi szavaival élve: „Kerestem fönn, hol lelkem bandukolt táblát és tollat, mennyet és poklot, de hang rivallt: Mindaz, mit itt kutatsz, tebenned van!” Tettük, s tesszük ezt mindazért, mert bár nem könnyű új földrészeket, új találmányokat felfedezni, mégis önmagunk mélyére ásni a legnehezebb.  S mivel az ember, emberi mivoltát meg nem tagadva, kötelességének érzi, hogy szavakban öntse azt is, amit szinte lehetetlen szavakkal leírni, megalkotta a pszichológia fogalmát.

 Lélektan és emberkép. Két egymástól elválaszthatatlan fogalom. Hiszen az ember a lélektől elválaszthatatlan, ahogy talán a lélek is az embertől. Hogy emberek vagyunk, talán bizonyosság. Hogy van-e lelkünk, és hogy egyáltalán mi is az a lélek? Nos, igen, ez már nehezebb kérdés.

 Hogy milyen az emberkép? Folyton változó. Ahogy változik a világ, úgy változunk mi is. Gyerekként az ember a világot hatalmas csodaként éli meg. Minden apróság izgalommal teli. Ahogy belekerül a felnőtt világba, minden már rangsorolás kérdése lesz. Ezt lehet, ezt nem lehet, ez jó, ez rossz. S kikerül a szeretettel teli csodából. Benyomások érik, hatások, s kialakítja magának a saját egyedi életképét. Sok minden befolyásolhatja. A pszichológia erre is tud jó példákat. Van, aki hasonlót, mint amit lát, s van, aki pont az ellenkezőjét.

 Honnan tudjuk, melyik világot válasszuk? Jön az újabb kérdés. Van aki, úgy, hogy rákérdez, mint Popper Péter fia:

– Apa, melyik az igazi világ, a materialista, vagy a spirituális.

Popper apuka, pedig, bár kicsit furcsállja a kérdést, ezt válaszolja:

– Választhatod bármelyiket, de a spirituális jobb, mert izgalmasabb.

 Igen, igaza lehet. Választhatunk jobb jövőt is magunknak, rajtunk múlik, melyik úton megyünk. Mert választék az van. Volt mindig is. Most talán még több, mint régebben. Mert az ember folyamatosan fejlődik, ki tudja talán azért is, mert ez a dolgunk.  S ahogyan az évezredek során változott az emberképünk, úgy változott a pszichológiánk is.

  Kezdjük az elején: Megszületünk. Na jó, de hol voltunk eddig? Voltunk valahol, vagy a semmiből jöttünk? Na, itt már van egy pár különbség az emberképek között. Mert bár mindannyiunknak egyedi, hiszen a saját kis élettapasztalatunkat tesszük hozzá idővel, mégis csoportokra osztható mindez. Mert nekünk, embereknek, szavakra, és csoportokra kell osztanunk mindent, hogy könnyebben megértsük. Vannak pl. a vallási csoportok. Van olyan vallás, amely szerint létezik lélekvándorlás, s van amelyik szerint csak egy élet van. S hogy ne legyen olyan egyszerű kialakítanunk világunk, vannak ezeknek különböző típusai. A buddhisták például a lélekvándorlásban hisznek, és még rengeteg nép, rengeteg csoport. A keresztényeknél is hasonlóképpen. Csak ők hitük szerint a lélek nem vándorol, hanem csak egyszer él. S persze nagyon sok vallású, és hitű közösség létezik.  Ami érdekes, lényegileg mind ugyanarról beszél. Nézzük például a föld keletkezését. A keresztény mondjuk azt mondja: Isten megteremtette a földet. A materialista: a föld kialakult, és leírja kémiai, fizikai egyéb folyamatokban hogyan is történhetett.  Nem személyesít meg hozzá senkit. Az ezoterikus meg azt mondja: A megnyilvánulatlanból kialakult a megnyilvánult, s így keletkezett a világ, az univerzum. Mindegyik ugyanaz, csupán a nevük más. Hiszen, mindegyiknek igaza van! Mert a hívő azt mondja, arra, amit nem ismer, hogy Isten. Megszemélyesíti. Misztifikálja. Sőt, aztán saját tulajdonságaival ruházza fel. Így alakul valahogy ki, a megfélemlítő Isten mítosza. A materialista, azt az ismeretlent pedig megpróbálja ismerhetővé tenni, kivonni a képletből, és analizálni, fizikai szinten magyarázni. Tudományokat állít fel, fizikát, kémiát, földrajzot, stb. Kutat az ismeretlen után, hogy nevet adjon neki. A vallásos inkább azt mondja, Isten, vagy éppen, Krisna. Ő is kutat utána aztán, tán egy életen át. Csak éppen vallása szerint máshol. Ha például Krisnás, akkor magában,  vagy magán kívül, ha esetleg keresztény. Attól függően mit mondtak neki. Vagy éppen hogyan érzi. Mert az ember szerencsére, nem mindig hiszi el, amit mondanak neki. Mert úgy épül fel, hogy előbb, vagy utóbb, mindent megkérdőjelez. Idővel, mindenki rátalál a saját igazságára. Aztán ugye ott van az ezoterikus, vagy spirituális, nekik is rengeteg válfajuk van. Ők azt mondják a megnyilvánulatlan lett megnyilvánult. Vagyis az ismeretlenből jött, a már szavakba önthető. Ugye, ugye, megint az a bizonyos ismeretlen. Mint a matematikában. Az ismeretlenes egyenleteknek is az a lényegük, hogy ismerteket csináljunk belőlük. Így lesz az x-ből szám. Mindig változó, hogy milyen szám, az attól függ, milyen számok voltak még az egyenletünkben. Ilyesmi a világképünk is. Van egy ismeretlen, (vagy több) és attól függően, hogy milyen számaink, vagyis információink vannak a képletben, változik az X-ünk. Így lesz más neve ugyanannak, Isten, Univerzum, Akármi. Az információinktól függően választunk valóságot magunknak. Sőt ezen információink alapján választunk hozzá gyógymódot. Mert ez az ellentmondásokkal teli világ, bennünk közel sincs összhangban. Hiányzik a világból a szintézis. Legalábbis mi úgy hisszük. Ezért valami felborul bennünk, és azt az egyensúlyt bizony, vissza kell szerezni. Hogyan? Nos igen, az emberképünktől függően. A materialista, elmegy az orvoshoz, és az orvos elmondja neki, hogy milyen fizikai betegsége van a testének. Ráhagy az orvosra mindent. Hisz neki. Ahogy Popper Péter is hitt az orvosának, mikor éppen diagnosztizált a betegségét. Sőt ő elhiszi, ha azt mondják Timbuktuban van, akkor ő ott is van. Aztán egy másik ember, akinek már a nyugati orvos kevés, mert esetleg, még nincs testi baja, de tudja, a lelkének gondja van. Elmegy a lélekgyógyászhoz. Választék itt is van. Pszhiológus, pszihiáter stb. Hite, vagy hovatartozása szerint oda megy, akiben bízik, akitől változást vár. De ő már nem csak várja a másiktól, hogy segítsen, ő már abban is benne van, hogy tesz érte valamit. S mindeközben, ahogy változik az emberképünk, úgy változnak a pszichológiai irányzatok. Mert az évszázadok folyamán teljesen megváltozik a képünk. Kialakul az analitikus, a behaviorista, a kognitív, a szubjektivista, stb. Országonként és helyenként, és koronként változó. Az irányzatok jönnek és mennek. Mert mindig a valóság felé közelítünk, és fejlődünk, és mindegyiknek megvan a maga igazsága. Van, hogy messze van tőle, s van, hogy csak egy kicsi. S van, hogy ragaszkodunk, a be nem válthoz. Merthogy az embernek ott van az egoja is, aki még akkor is köti az ebet a karóhoz, amikor már nincs is eb.  Ego. Újabb szó a gépezetben. S mi is az ego? Hát, az a hitünktől függ. Megint! Az ego az, aki küzd bennünk, aki kirekeszt, aki fél, és fáj, és folyton rág bennünket. Ezt így csináld, ezt ne így csináld, ez tetszik, ez nem tetszik. Bármilyen is a képünk őróla, kis is ő, vagy mi is ő, vagy mi is az ő neve épp, akkor is ugyanazt csinálja bennünk. Mi pedig ezt az egységtől kirekesztett valakit próbáljuk valahogy összekovácsolni magunkban, valahogy szintézisbe hozni. S ehhez kérünk segítséget a pszichológiától.

  Létezik olyan közösség, akik szerint az ember a test, a szellem, a lélek egysége. S léteznek olyanok, akik csak a fizikai testükkel azonosítják magukat, mert csak az tapintható. De az érzelmeid sem tapinthatóak, és mégis vannak. De akkor hogy is van? Akkor azok nem is léteznek? De hiszen, érzed! Tehát létezik, de mégsem látod. Hogy is van ez? Azt elfogadod, mert érzed. Akkor meg van. Bár nem látod, de van, mert valamilyen módon mégis látható.  Csak éppen másképp. Na, valahogy így működik az emberképünk is. Valahogy látjuk azokat a dolgokat, amikben hiszünk. Vagy érezzük, vagy esetleg valahonnan csak tudjuk. Érezzük, hogy valami van, a fizikai világon kívül is. Mert megmutatkozik. S mindenkinek másképpen mutatkozik meg. Vagy sehogy se. Mert nem tudja, hogy valamit figyelni kéne. Nem tanították meg rá. Tehát különbözünk. S ezért van annyi irányzat, annyi betegség, és annyi gyógymód. Bár nagyon hasonlónak látszanak betegségeink, de mégis egyénenként változók. S erre kezdünk rájönni. Ezért aztán, már a nyugati orvoslás lassan kezd kevéssé válni. Jönnek a lélekturkászok, a spirituális gyógyítók. Meg a keleti orvoslás. Meg a sokezer új gyógymód. Ahogy látókörünk kitágul, úgy változik a pszichológiánk is. Kialakul pl. a kvantumpszichológia, a holisztikus szemlélet. S kezdjük azt hinni, hogy talán ebben a nagy látszólagos káoszban minden mindennel összefügg. S talán nincs is kívül és belül, s talán ebben a káoszban van valami más, valami hatalmas rendezőelv… De ez már egy másik téma…

  Jó, jó, talán hisszük, talán elgondolkoztunk azon, amit mondasz, – gondolod – de mégis, hogy jön össze a lélekvándorlás, és az a sok – sok vallás, életkép, Istenkép, hogy lehet az mind, ugyanaz és mégis ennyire különböző? Hát sehogy, és mindenhogy.

 Aki a lélekvándorlásban hisz, azt mondja, létezik karma. Nézzük meg a karma fogalmát. A karma szó maga az ok okozati cselekvést jelenti. Azt kapom vissza, amit adtam. Tehát, ha rosszat tettem, rosszat kapok vissza. Ha jót, jót. Ez akkor is igaz, ha nem hiszed, hogy a lelked testből testbe vándorol. Aki a megfélemlítő, bosszúálló Isten mítoszát hordja magával, az is ugyanezt gondolja. Csak nem a visszahatás törvényétől fél, hanem a megszemélyesített Isten bosszújától. Mindenkinek megvan a maga félelme, és minden hitrendszeren belül hasonlótól félünk. A rossztól. De mi a jó, s a rossz? Igencsak hozzáállás kérdése. A karma törvényei szerint, ha valakivel rosszat tettél visszakapod. Ugyanígy, ha valamiért Isten haragszik rád, mert rosszat tettél visszakapod. Milyen hasonló igaz? S az ember azt gondolja, hogy ilyenkor már nincs választása.  Pedig van. Ha időközben rájössz: valamiért a helyzetben vagy. Nem az a lényeg, hogy mit tettünk régen, amiért ide jutottunk. Hanem, hogy mit tanultunk ezáltal, most.  Az ember folyton fejlődik. Mert ez az életünk része. S itt, akár hisszük, akár nem, nem a szenvedés a lényeg. Hanem, hogy okuljunk hibáinkból. Hogy ráébredjünk, mit kéne másképpen. A fejlődés az élet része. Az élet mindig utat tör magának, és az élet fejlődéssel jár. A rossz rendszer előbb utóbb leomlik, és egy új világ épül fel helyette. Ezeket is lehet kisebb és nagyobb szinten szemlélni. Mikro és makro szinten. S ezekre is kezdünk már rálátni a teozófiai és szellemtudományok illetve a lélektan által.  Akár tudjuk, hogy a mostani életünk hol is tart a bolygónk történelmében, akár nem, mi is ugyanazt éljük meg önmagunkban. Megszületünk, és fejlődünk. S van szabad akaratunk és választásunk. S okulni tudunk hibáinkból. A világ hozzánk viszonyul. Ha azt hisszük ellenünk van, így lesz. Ha tudjuk, hogy értünk, akkor így lesz. Mert az élet elvárásunk tükörképe. A világ segít és gyógyít. Folyton, még akkor is, ha nem hiszed. A karmából is bármikor kiléphetsz. Ha rájössz, mi volt a mondanivalója. Mit kellett tanulnod ebből. Az élet egy nagy iskola. Mindannyian ugyanoda tartunk, csak az utunk más. Meg a tempónk. S ez jó. Van aki, még csak általánosba jár az élet iskolájában, van, aki már egyetemista. Az egyetemistákból lesznek a tanítóink. S van, aki többször is megbukik és ismétel. Nem baj! Jól megtanulja majd! Aztán, majd, ő is jobban tudja tanítani másoknak. S van, aki már kijárta az iskolát, és csak azért jön vissza, hogy nekünk, többieknek segítsen. Mint egy fiú, akinek nincs keze, se lába, és mégis boldog, és tanít az élet szeretetére, igazságaira, s közelebb juttat minket az igazi valósághoz. S ahogy az élet iskola, úgy az életünkben lévő különböző helyzeteink, és szereplőink is mind, mind a tanítónk. S attól függően, hogy melyik osztályba járunk, attól függően kapjuk meg a gyógymódokat is. Amilyen az emberképünk, olyan a pszichológiánk.

  Különbözünk, kultúránkban, világunkban, életvitelünkben. Azonban mégis megférünk mind egymás mellett. S mellettünk ott élnek az állatok, a növények, és sok minden mással is osztozunk még a létben. Mivel néha különbözőségeink erősek, elkerülhetetlenek a súrlódások. Ilyenkor harcolunk önmagunkért, képünkért, világunkért. Mindannyian másért és mégis ugyanazért.

 Az elején feltett kérdésre visszatérve, hogyan fér meg a sok világ egymás mellett, hogy lehet mind igaz, és mégis egyik sem. A válasz ott rejlik bennünk. Vagy körülöttünk. Csak figyelni kell…

Christin B Lona

A seb, mint esély….

Nemrég megkarmolt egy macska… Eléggé látványosakra sikerültek, pont a kezemen, és mélyekre is… Az ember ilyenkor, mit gondol, jaj, egy újabb seb, hogy fog kinézni, és még fájni is fog, és mire meggyógyul… S ha begyullad, és még nehezen is gyógyul… Szólt rögtön az elmém, az egom…
S így vagyunk az érzelmi, és lelki sebeinkkel is… Pedig minden sebnek van tanítása, és valamit mutatni akar nekünk. Ahogy az én sebem a kezemen… Mi emberek félünk a sebektől, a fájdalomtól, a negatív érzelmektől… Úgy érezzük, nem lehetünk tőlük boldogok, gátolnak minket. Pedig a sebek, csak sebek, elmondják amit meg kell belőle tanulni, és ennyi. Szépen meggyógyulnak, mintha ott sem lettek volna. Mármint normális esetben…
Csakhogy sokszor belép az ego, az elme, és fél, és megijed, és nyalogatja, erősíti a sebet. Ha kellően ügyes, merthogy a negatív mágia nagyon jól működik bennünk, még akkor is, ha a pozitívban nem is hiszünk, akkor a seb egyre nagyobb lesz, és fájóbb… Mert erősítsük, ahelyett, hogy megértenénk, miért is alkottuk úgy az adott szituációt. S cipeljük a sebeinket, és újabb sebeket szerzünk még mellé, vagy éppen mélyítjük… Mert félünk, hogy megint újabb sebet ejtenek rajtunk. Pedig a sebeink esélyek… Esélyek egy új megközelítésre. A sebeinket kudarcoknak éljük meg, pedig a kudarc sem annyira rossz, mint hinnénk. Egy tudós elme, százezerszer próbálkozik, és mégsem tántorítja el, azt érzi, hogy ez közelebb viszi a céljához. Mert megtalálta azt ami nem a jó… Tehát minden kudarccal közelebb kerül.
 Írhatnék sok példát, milyen esélye van, egy-egy sebnek, mi az amit látnunk kell belőlük… De mindenkinek megvan a maga igazsága, minden sebnek megvan a saját mondanivalója… Csak figyelni kell, látni, és kitárul… Nem az egoval, a személyiséggel, hanem a lélekkel… Akkor elmondja neked a titkát, és meggyógyul… A sebeink az élet része, ezt el kell fogadnunk. A fájdalom is az élet része, csakhogy nem kell beleragadnunk… Az már közel sem az élet része, hanem az egonké…
Az én sebemnek ez lett a tanítása, a seb, mint esély… A tiéd mi?
Ha elakadtál, fordulj hozzám bizalommal!
Christin B Lona
Spirituális Tanácsadó Gyógyító

Munkahely-család- Avagy a munkahely-család rendszerenergetikája

Legtöbb időt a munkahelyünkön töltjük, sokszor többet is, mint a családunkkal. A munkahely akár akarod akár nem, pont olyan, mint egy CSALÁD. Hogy milyen munkatársakat és főnököket vonzol, befolyásolja a családhoz való viszonyod is.
A munkahely olyan, mint egy család. Néha többet töltünk a munkahelyünkön mint otthon a családdal.
Munkatársaink barátokká, tanítóinkká vállnak, így vagy úgy, de segítenek bennünket. A kollegáink vagy barátainkká, vagy ellenségeinké vállnak, ki mit lát benne. Valójában tanítónk, akik segítenek bennünket fejlődésünkben, a határainkat feszegetik, és biztonságot adnak. Pont mint a család. Nézzük meg, hogy pontosan hogyan is épül fel:
  Ha jól belegondolunk, igen, a munkahely megadja a biztonságot, anyai, atyai gondoskodást…
Gyerekkorában az ember a családon keresztül érzékeli a világot. A családtól megkapsz egy bizonyos szintű gondoskodást, és gondtalanságot is. Hiszen nem kell azon gondolkodnod, miből fogsz enni, hogyan kell bizonyos dolgokat megoldanod, mert a szülők megoldják helyetted.
  Vannak a szülők, nagyszüleid, és vannak a testvéreid, (ha vannak), akiktől az energetikai rendszer szerint adsz, vagy éppen kapsz… Illetve mindkettő. Még akkor is így van, ha éppen nem tudatos. A munkahely is ilyen… A szülők vagyis esetünkben a főnökök, ők gondoskodnak rólad, hogy mindened meglegyen, pénzed, és biztonságod, és ne kelljen a családon kívül keresned, honnan miből, hogyan. (Ez akkor is így van, ha kis pénzü családból jöttél, akár nagy pénzü családból. Gondolj bele. Gyerekként pont nem érdekelt, hogy mi lesz hogy lesz, az a szüleid gondja volt mindig.) A családban úgy érzed biztonságban vagy. S ahogy a családban is ez kétirányű dolog, úgy a munkahelyen is. (Itt is mindegy a pénz, a lényeg, hogy van egy létbiztonságod, hónapról hónapra, mindegy, hogy sok vagy kevés, van. Ez tőled függ, a tudatalattidból, hogy mennyit keresel, és milyen helyen vagy.) Mert gyerekként, te megcsinálod amit a szüleid mondanak, ahogy mondják, az lesz a világmeglátásod módja. Ha azt mondja apukád, hogy így kell csinálni a karfiolt, akkor te úgy csinálod, és megcsinálod…Gyerek vagy még, tehát nem vitatkozol… A munkahely ugyanez, pepitába!!! Csakhogy a munkahelyen te örök gyerek maradsz… Mert ott nem fér meg a Harcos, mert akkor ez a közeg, ez a család kidob… (Ez is tőled függ, van akinek valamit lehet, van akinek valamit nem, ezt majd később részletezem.) A munkahelyen is, ahogy a családban is vannak testvéreid, a munkatársaid… S persze ott vannak a nagyszülők is… Például van mondjuk egy legfőbb főnök, a cég alapító, az Atya, a Nagyszülő, és mondjuk van az utódja a Szülő. Az Szülő, vagyis esetünkben a Főnök , ő már eleve másképp látja mint a felmenője, pont mint a családi rendszerben, hogy szerinte mit nem csinált jól az őse, ezért változottat dolgokon, de alapból az egész családi munkahelyi rendszer az ő világmeglátása szerint működik. Aztán ott vannak a közvetlen főnökeid is. Ők is az adott családi- munkahelyi rendszert követik, de ők is a szüleid lesznek, hiszen beosztott vagy, tehát felsőbbrendűek, szülők… Nekik is ugyanígy szót fogadsz, akármekkora marhaságot is kérnek éppen. Egy jó családban persze nem feltétlen lenne marhaság, sőt az idősebb adná át a tudást…
Nagytestvéred pedig az, aki régebb óta van a rendszerben, de lehet az is, aki  kinevezett kisfőnök, de valójában nem is feltétlen az, vagy te nem érzed annak… Rendszer energetikailag a családban is a nagytestvér, a szülő, mind feletted van, pont mint a munkahelyen.
Jönnek az új emberek, akkor ők lesznek a kistesóid, mert még újak, még adni kell neki, bevezetni őket a családi rendszerbe… El kell fogadni ezt a családot, hogy a család része vagy, már az elején eldöntöd, hogy része akarsz-e lenne ennek, vagy sem. Elfogadod-e a feltételeket vagy sem… Megnézed az előnyöket és hátrányokat és döntesz. Mindegy mi szerint, fizetés szerint, munkamorál szerint, kollegák miatt maradsz-e.
 A családnak az egyik célja, hogy segít, a másik, hogy visszafog. Ahogy a munkahelynek. Hiszen csak egy bizonyos pontig engeded mozogni. Mikor az ember otthon lakik a szülőkkel, ott a családi fészek melege, vagy éppen hidege, de vélt biztonsága, vagy épp tényleg biztonsága. De ez így is a jó! Mert így megtanuljuk, hogy mit is szeretnénk igazán. Ha a család visszafog két dolog lehet. Vagy hagyod magad és nem csinálod, mert nem engedik amit szeretnél, vagy pont ellenkezőleg azért is megcsinálod, mert ez csak egy teszt, amit te állítottál fel magadnak, tényleg akarod-e. A munkahelyen is így van. A munkahely visszafog, de biztonságot ad, hiszen nem kell magánvállalkozónak lenni, tengődni a világban, bejössz reggel, és csinálod amit mondanak, vagy szereted a munkád, vagy nem. Teszed amit a szülő mond. Most a kisgyerekről beszélek, aki még teszi amit mondanak. Mert van aki továbbfejlődik, és megkérdőjelez. Ha ezt megtetted te is, és kicsit alakítottál a világmeglátásukon, akkor már alakítva jössz ebbe a családi renszerbe. Lehet, hogy teljesen hasonulsz, lehet kicsit lázadsz, és van amiből nem engedsz, de akkor is  mindig igazodni fogsz a munkahely-családhoz, különben nem tudsz hozzá tartozni, kivet.
   Igen, mondanátok,  de a munkahelyet mi választjuk, viszont a családot pedig nem. Mindent mi választunk, csak a családot előbb. Azokhoz jövünk akikről úgy véljük, hogy a legjobban tudunk tanulni, és persze az is közbeszól kivel is szeretnénk lenni. A munkahelyet is mi választjuk, hol tartunk energetikailag, milyenek a korlátaink, mit tartunk elfogadhatónak és mit nem. Persze a munkahelynél választhatsz, elmehetsz. Csakhogy amíg meg nem tanulod amit kell, ugyanolyan munkahelyi légkört fogsz kapni. Ha a tudatalattid azt mondja, kevés pénz jár sok munkáért, azt kapod. Ha félsz a szülőktől, és mindent megteszel amit mondanak, csakhogy nyugalmad legyen, akkor ki fognak használni, ugyanúgy mint otthon, ugyanúgy a munkahelyen. Ha időközben kifejlődöd, hogy tudsz nemet mondani, a rendszer igazodni fog hozzád, és megengedi neked. Akárcsak a családban. Mindenki a határaidat próbálgatja. Mindegy, hogy szülő vagy vagy gyerek, a határaidat próbálgatják. A munkahely is. Nézz körbe, valakinek lehet azt, amit a másiknak nem. Miért? Mert ő különb, vagy más, vagy főnök, vagy többet tud nálad? Dehogy. Minden a fejben döl el. Egy gyermek, aki otthon is szülő volt, mert a szülök nem mutattak neki határt, nem tudtak nemet mondani neki, ezért esetleg még  uralkodott is rajtuk, minden bizonnyal főnök lesz egy munkahelyen, aki másokkal is ugyanezt teheti. Egy gyerek, aki szolgalelkű, az a munkahelyen is az lesz szolga.  Azt hozod magaddal ebbe a családba is, amit otthonról, illetve azt amit időközben magadra vettél, megtanultál.
 Szülőnek lenni nehéz… Munkáltatónak lenni ugyanúgy. Sorsok felett dönteni, sosem egyszerű… Vagy az ember megérzi a hatalom mámorát, és átveszi őt az ego, és azt hiszi mindent megtehet és játszhat másokkal. Vagy túl jó szivű, és akkor átgázolnak rajta, elveszik a vállalkozás… De van egy harmadik lehetőség, jó szülőnek, jó vezetőnek lenni. Nem főnöknek, aki uralkodik, hanem vezetőnek, aki vezet… Aki lát, és szeretettel tanít, aki a felnőtt…
 A család tanít, a munkahely is tanít. Nézz körbe, te épp ki vagy ebben a rendszerben. S, ha úgy érezd valami nem jó, állíts a saját rendszereden. Kezdj neki most. Észre fogod venni, hogy minden változik. Nem hiszed? Próbáld ki! Lehet, hogy ebben a családban nem értik mi történt veled, és nem mindenki viszonyul, de ha megtartod a szintet, és továbbállsz a következő munkahelyed már pont olyan lesz, amilyenre építettél. S ha van elég bátorságod, és erőd, építs fel te egy új családot, vagy éppen munkahelyet. Légy te magad is szülő. Vagy csak légy szabad, és legyél vállalkozó, és neked kell magadról gondoskodnak mindenben. Akkor már nem lehetsz többé gyerek, fel kell nőnöd hozzá.
Bármelyik választod is, a döntés a tiéd. A munkahely-családban maradsz, amely biztonságot ad, vagy kilépsz a fészekből, és magánzó leszel,felelősségel, esetleg új családot alapítasz, új munkahelyet teremtesz.
Ha nem változtatsz és minden ugyanígy marad, akkor sincs semmi, még nem értél meg rá. Csak figyelj…
Viszont, ha léptél néz megint körül a világodban. Észre fogod venni, hogy az egyik család segíti a másikat. Változtattál a munkahelyeden, és ez változást hozott az igazi családi kapcsolataidban is. Vagy változtál otthon, és változik a munkahelyed is… Nem hiszed? Próbáld ki!
Christine B Lona
#család #munkahely #összefüggések

Áramlásban élni, avagy az áramlás titkai…

  Milyen ritkán adatik meg az embereknek, hogy átadják magukat az életnek… Mikor teljes odaadással hittel, szeretettel vagy abban, amiben éppen vagy. S még élvezed is, hogy Vagy! A Jelenlét hatalma… Nos, igen, a Jelenlétben az erő. De milyen nehéz elérni. Az elme sokszor közbeszól, így éppen a múlton rágódsz, vagy a jövőn, vagy bárhol máshol, néha fel sem tűnik merre is vagy épp, mindenfelé fordul a figyelmed, csak épp a jelenre nem…
  Annyi minden szól már az áramlásról a jelenlétről, tele van vele a háló, persze megvalósítani mindig más. Magunkba figyelni közel sem megszokott az emberek többségének. Hiszen ott mag-ány, vagy a munka, mi lesz holnap, mit egyek, miből? Fáradt vagyok, pihenni kéne, de… stb. stb. Áramlás? Ugyan már, ki tudja ezt megvalósítani a mai világban, hiszen stresz van és rohanás. Mondja az ego, vagy épp az elme. Pedig ha körülnézel az áramlás nem csak bennünk van, mindenkoron és mindig, de körülöttünk is. Menj ki a természetbe és nézd ahogy az állatok viselkednek. Elég ha kimész az utcára, hagyd egy kicsit magára a gondjaidat és csak állj nyitottan: figyelj és megláthatod. Az emberek jönnek, mennek, a dolgok állandóan változnak, s ha éppen csak nézel és nem mozdulsz Látsz! Mit is? Rengeteg mindent. Látsz, rohanást, félelmet, szeretetet, állandóságot, és áramlást stb, stb. Felnézel az égre, amit kevésszer teszel esetleg, csodálatos, nem? . Mégis, azt látod leginkább amire amúgyis a legtöbb fókuszod van. Ha körülnézel, és azt figyeled mennyi ember mosolyog, akkor azt keresed, és egyre többet fogsz találni. Ha netán még te magad is mosolyogsz, bizony egyre több mosolyt látsz viszont, nem csak a távolban, hanem egyre közelebb. Nicsak, hatással vagyunk a környezetre. Hoppá… Most jöttök ti, és kitaláltok megannyi kifogást és hogy igen, de meg hát akármi és persze hogyan, de én annyit próbáltam és hát mégis… Erre válaszként egy klisé, is jöhetne, ha nem próbálkozol nem is éltél. Megpróbáltad, hányszor is? Feladtad, hányszor is? De nézz meg egy másfél éves gyereket. Mondom neki, hogy ne másszon fel a fotel tetejére, mindent elkövetek, hogy ne tegye, 52 szer különféle megoldásokkal próbálom távol tartani, de ő nemet még nem úgy érzékeli, mint mi, megpróbálja 53szor is! Ez aztán kitartás! Ha nem lenne bennünk ősidőktől fogva gyerekként, bizony nem is tudnánk járni. Gondoljatok csak bele. Mennyi próbálkozás és mennyi idő, míg kiépül az izomzat, míg egyáltalán fel tud ülni. Majd állni, és még járni is! Az hagyján, de mi is voltunk gyerekek, és bizony mi is végig mentünk ugyanezeken. Kitartottunk, és vitt előbbre valami, magunk sem tudtuk akkor mi, de most bizony járunk, sőt futunk, netalántán még sportolunk is. Volt valamink ami legtöbbünknél mostanra már ez a tulajdonság szunnyad.
   Sokan csak vegetálnak, megpróbálnak élni, mennek a társadalom után, túlélnek. Azt gondolod jobb lesz holnap? Hát megint egy klisé, ha a változást magaddal kezded többre jutsz. Ami bent az, kint és ami kint az bent. Hogy nehéz és lassú a változás és nem látszik mindig azonnal? Légy rugalmasabb és lazább. Persze! Mondod te:mégis hogyan? Te, aki írod nekem ezeket klisékben gondolkodsz, de én hogyan vigyem ezt bele az életembe. Erre mit mondok én? Mindannyian egyediek vagyunk és csodálatosak. Kezdjük ezzel. Hiszed? Nem? Pedig így van!!! Van valami amit csak te tudsz a legeslegjobban ezen a világon, de lehet, hogy még nem fedezted fel. Ha felfedezted, hiszel benne! Hiszel bennem, hogy így van? Jó. Csakhogy nem bennem kell hinned, vagy a rendszerben, a társadalomban, hanem magadban. Hogy ki vagy és hol a magod, mi is és ki is vagy valójában bizony neked kell rájönnöd. Légy úton. Az útban bizony hihetsz! A szeretet útja az univerzum útja, önmagunkhoz vezet. Mi a szeretet? Jó a kérdés, gondolkozz el rajta, neked mit jelent a szeretet! Mindenkinek mást. Azonban mégiscsak az a valami, amit a szeretet köntösében bújtatunk tartja össze a világot. Hogy számodra hogyan nyilvánul meg, mit vársz el tőle, hogyan szeretnéd áramoltatni, megkapni, adni, bizony beszél rólad, a hiányaidról vagy akár az erősségeidről is.
  Hogy jön ide az áramlás? A szeretet áramlás, az áramlás szeretet. A szeretet sok minden mással együtt elfogadás, de nem megalkuvás. Van különbség. Dolgozni valók magunkon.
  Ha már ismét áramlás, újabb elmélkedős feladat neked. Könnyebb helyzetben vagy, ha vezettél már autót, hiszen akkor könnyebben el tudod képzelni, vagy meg is tudod csinálni. Persze nem kell hozzá autó sem, elég egy bicikli, vagy elmenni az uszodába, vagy bemenned az örvénylő tömegbe. Ülsz az autóba és vezetsz. Előtted is vannak, mögötted is vannak, mész, ahogy az út visz. Az agyad szépen összhangba hozz mindent. A távolságot az előtted lévő autóval, az útkanyarulatokat, az útviszonyokat, az esetleges váratlan dolgokat, és megannyi mindent. Képzeld csak el, simán csinálod és észre sem veszed milyen profin áramolsz. Ezt megannyi helyen érezheted és gyakorolhatod. Ha zenélsz akkor abban, ha éppen olvasol abban. Gondolj bele. Gyerekként nem csak járni, hanem még olvasni is megtanultál. Fogalmad sincs mi lesz a könyv végén, de te voltál olyan laza és bátor, hogy megadtad magadnak a lehetőséget és hiszel abban, hogy végig tudod olvasni. Hiszen a betűket ismered, és végülis ezek csak szavak. Jó persze. Ha hangosan felolvasol még szembetűnőbb, hogy mennyire vagy összhangban, nemcsak a szavakat tudod elolvasni, úgy hogy még sosem láttad, de talán még hangsúlyozol és mesélsz is! Ez mi! Érted ezt? Mi ez, ha nem varázslat. Benned van a tudás, és egyszerűen csak áramolsz. Mikor zenélni tanulsz, vagy olvasni még nincs meg benned ez a valami, az előre látás és figyelés képessége, hogy a pillanaton túl lás, akár a kottát, akár a betűt, ugyanakkor mégis a jelenben legyél. De mikor eléred azt a pontot, már összeáll a kép, a tudás, az agyad és valami más kontrollál és visz. S te hiszel neki. Ember zseni vagy és csodálatos, és egyedi, mikre vagy képes, hát látod e? Egy lépéssel előtte jársz a dolgoknak, de mégis tökéletesen a jelenben vagy, és így jön létre a szó, amit olvasol és még értelme is van. Hát nem csodálatos? Hát így kell áramolni is!!
 A hit ott van benned, mégha a mélységben is lapul. Ha nem hinnél, nem olvasnál, nem vezetnél, ki sem mennél a tömegbe, de mégcsak nem is járnál. Csak gügyögnél és babaként viselkednél. De te valamikor döntöttél, fejlődsz, tanulsz. Ilyen ez, így megy ez, amíg élünk. Félünk, élünk, fájunk, pont mint a gyerekek, ők azonban tartják az irányt, viszi őket az iránytű, ösztöntől tudják merre tart a fejlődés útja. Mi a te irányod, mi az iránytűd? Elvesztetted? Hogyan jutsz vissza a szeretet áramába? Keresd meg, hidd el megéri… Nem tudod mi vár rád a könyved végén? Hát olvasd végig.
Christin B Lona

Gondok, problémák vagy inkább feladatok? Ahol a figyelem..

 Sokszor elakadunk a gondjaink és problémáink közt és nem jutunk előre. Mert megoldhatatlannak tűnik minden. Régi mintáink jönnek elő újra és újra… Aztán történik valami, és egyszer csak sikerül. Mert nem kétség, mindig sikerül, mégha úgy is tűnik, hogy az örökkévalóságig is vagyunk ezekben a gondokban… De a problémán azért léteznek, hogy megoldhassuk őket. De valójában valóban gondok és problémák ezek, vagy valami más? Nézzük más szemszögből, egy példával: Bemész a munkahelyedre, és kapsz valami feladatot. Megcsinálod nem? Problémának éled meg, vagy feladatnak? Még akkor is feladatnak tekinted, ha éppen megoldatlannak tűnik, de minden erőforrást előveszel és előbb utóbb sikerül. Miért? Egyrészt, mert az emberek többsége mégis csak jól működik, ha az élete múlik rajta, márpedig legtöbbször így éli meg, hogy ha nem oldja meg, oda a megélhetés, üvölt a főnök bármi. Működik benne az életösztön. ( S képzeld el, hogy mindezt nemcsak életösztönből tennéd, hanem kicsit magasabb szintről, mikre lennél akkor képes! )
  De hová lesz belőlünk az életösztön, ha a saját problémáinkról van szó? Nem feladatnak vesszük, problémának. Ez egy hozzáállásbeli kérdés… Nincsenek gondok, csak feladatok, és annyiszor kapjuk meg ahányszor csak nem oldottuk meg jól. Vagy éppen kevés erőforrással dolgozunk!! Mert bizony, ha nem tudjuk megoldani magunk, kérhetünk segítséget is… Honnan? Rengeteg lehetőség adódik a mai világban, egy biztos, nekünk is tennünk kell magunkért, és nem elég sopánkodni, lubickolni benne, vagy éppen másokat hibáztatni. Mélyedjünk magunkba, és ha már minden megtettünk, merjük nem egyedül megoldani a feladatot. Mert igen, feladataink vannak és nem gondjaink és problémáink. Mondhatnátok, de hát ezeknek sosincs vége! Igen, valóban az élet teli van feladatokkal, kihívásokkal, egyik követi a másikat, és nem is a „gond”, a lényeg, hanem amit mond! Mert minden mögött ott az ok, az információ, aminek tudása nélkül nem haladhatunk utunkon. Másként tekintve ezek a dolgok az élet természetes részei.
  Az állatvilágban és a természeti világban sokkalta lazábban működik minden. Egy-egy erdőtűz nyomában új életek keletkeznek. A feladatok alkotják a világunk és formálnak minket. Ahol a fókusz ott, az energia! Ha mindig a negatív dolgokra fókuszálsz, azokat vonzod. De ha, azt kezded el figyelni mi a jó, és mennyi minden csoda vesz körül, és ezekre fókuszálsz, bizony csodáknak lehetsz tanúja lépten, nyomon… Élni bizony tudni kell. Az élet igen, akár egy folyó, ha az ár ellen úszol és minden energiád oda megy, nem csoda hogy alig van erőd bármire is… Tedd át hát az agyadban lévő gond és probléma szót egy másik gondolatcsoportba, a feladat és megoldható rublikába, engedd el magad és légy bátor ad át magad a sodrásnak, s légy nyitott arra, hogy boldog légy…
Christine B Lona

Aki fél-elemmel él, csak félig él, de tudd: Szeretve vagy!

 

A világ, mely körülvesz, telis-tele van szeretettel. Minden a mi gyógyulásunkat szolgálja. A zene, a tánc, az állatok, s azok a dolgok is, amiket szeretünk, sőt még azok is, amiket nem. Tele vagyunk félelemmel, negatív emlékekkel, s nem tudjuk, hogyan győzzük le őket. Pedig nem kell legyőznünk semmit, és senkit, csakis önmagunkat. Felesleges harcolni ellenük, és nem is kell, inkább éljük meg a bennünk rejlő félelmeket, majd engedjük el őket, hagy menjenek útjukra. Nyissuk ki az ajtót, amelyen kimennek majd félelmeink, de mielőtt ezt megtennénk hallgassuk meg, mit mondanak, milyen információk vannak benne nekünk, önmagunkról. Mi az, ami hiányzik, mit akarnak üzenni nekünk a félelmeink. Ha elnyomod a félelmet az, előbb utóbb feltör. Nem futhatunk önmagunk elől örökké. Élni jöttünk a földre, s nem félni. Aki fél, csak félig él. Vagy nem is él. S igen, néha a legnagyobb félelmeink mögött várnak ránk a legcsodálatosabb dolgok. Bátorság, és előre, nézz és menj a félelmed mögé. Tárd fel, és engedd ki őket az ajtón.
Sok ember úgy érzi, hogy a világ ellene van. Mivel az vagy, amit hiszel, és te alakítod a világod, így is lesz. Azonban, ha változtatsz magadon, változik a világ is. Ami kint, az bent, és ami bent, az kint.
Sokszor hisszük azt, hogy egyedül vagyunk, magányosnak érezzük magunkat, pedig csak körül kell nézni, mindannyian ugyanazokat éljük át, csak már formában. Hasonlítunk, sőt, ennél több i
s… Egy azon anyagból gyúrtak bennünket. Ha körülnézünk láthatjuk mások is vannak hasonló bőrben, sőt nagyon is sok segítőnk akad. Embertársaink, égi segítőink, és még a világ is értünk van… Ha figyelsz, készen állsz, szembenézni, ledobni félelmeidet, új nézőpontból nézni a világot, arra fókuszálva mennyi jó van, rádöbbensz: Szeretve vagy!
#szeretvevagy #szeretet #félelemhelyett

Tízmilliószoros napok? Mi is ez?

Napjainkban nagyon népszerűek a spirituális és ezo körökben a Tizmilliószoros napok. Rengeteg embert megbolygat ez a négy nap, még a kevésbé spirituális beállítottságú embereket is megtalál. Valójában azonban kevesen értik és tudják is mi ez az egész. Sokan azt gondolják, hogy ezen a napon mindenképpen vidámnak pozitívnak és jó gondolatokkal kell legyünk, mert 10 milliószorosan visszaszáll ránk különben a fájdalom és a rossz. Nyugodjatok meg, ez nem így van, és nem így működik, hogy ez a négy nap kiváltja a többit, és akkor elég csak ezen a napon tudatosnak lenni és pozitívnak, aztán már el is van intézve és miénk a világ, nem kell törődjünk semmivel. Az élet a fejlődésről szól, a folyamatos változásról, és némi tudatosítással befelé figyeléssel tudunk változtatni az életünkön. Hiába akarunk ezen a napon mosolyogni, az elménkkel, – mert azt mondták, ezt kell tenni,- hogy jobb legyen az életünk ezen a napon, mikor valójában a tudatalattinkban teljesen más van, és úgyis az fog igazán hatni, nem az amit az elménk szeretne. Minden nap egy tudatos teremtési nap, nem csak ez.
 10 millószoros napok valójában a Tibeti buddhizmus részei, és ünnepei. A buddhista szerzetesek ezeken a napon szertartásokat csinálnak, ünnepet ülnek. Ugyanolyan ünnepek ezek, mint a keresztényeknél a Húsvét és a Karácsony. Az első ilyen nap a Vajmécsesek ünnepe. Az első holdhónap 15. napja. Ilyenkor emlékeznek meg a tibetiek Buddha tetteiről. Ezeket a csodákat az emberek hitének erősítésére tette. Ezért ez a Hit ünnepe is. A második ilyen nap, (ez van ma, 2018.05.29. én is) A Születés, a Megvilágosodás és a Halál napja. Buddha ezen a napon született és ezen a napon ment be 35 évvel később a Nirvánába is. A harmadik ilyen nap, az Imakerék ünnepe. Ilyenkor a tibetiek Buddha tanaira és a Négy Nemes Igazságra emlékeznek. A negyedik ilyen nap pedig a Mennybemenetel napja. Ezen a napon ünneplik Buddha mennybemenetelét, mert ekkor ment el az Istennek közé hogy megmutassa nekik tanításait és köszönetet mondott nekik, amiért bejutott a Nirvánába.
  Miért lett akkor ez a nagy hűhó, és miért is 10 milliószoros? Ezek a napok Dharmacsakra napok is. Mi is a Dharma, és hogyan került ide? A Dharma szanszkrit szó, melynek sok jelentése van, mind a buddhizmus, mind a hinduizmusba. Dharmáról itt olvashatsz bővebben: http://jogapedia.hu/dharma vagy itt: https://hu.wikipedia.org/wiki/Dharma_(vall%C3%A1s)
A Dharma valójában az az út is, amit követned kell a mostani életedben, afféle életfeladat, cselekvés. Ha például az én dharmám a gyógyítás, akkor minden ezzel kapcsolatos dolog támogatott, ha pedig éppen az a dharmám, hogy harcos vagyok és megvédjem a hazám, akkor az. A dharmám ellen cselekszem, ha gyógyítóként embert ölök, de ha harcos vagyok, akkor nem, mert megvédtem a hazám. A tibeti szerzetesek ilyenkor saját dharmájukra hangolodtak rá, sok szerzetes gyógyító és tanító is volt egyben. A csakra nem más, mint egy kerék egy kapu, amely az emberi testünk velejárói, működésének mozgató rugói. Ezeken a Buddha ünnepnapokon a dharma csakrák nyitottak, az a négy, amiről már szó volt. a Hit ereje, a Megújulás, a Tan ( tudás) és a Menny ( Égi sík). Ilyenkor könnyebben elérhetőek ezek a síkok. Mivel nyitottak még akkor is bejutok, ha amúgy máskor nem, vagy nehezen (10 milliószorosan biztos) De csak akkor ha egyáltalán tudom, és ott tart a tudatom.
     Hogy valójában használod ez ezeknek a napoknak az erejét vagy sem, nem azon múlik, hogy félsz e vagy jól érzed e magad egész nap. Ezek a napok lehetőségek, hogy gyorsabban haladjunk. Ugyanúgy, mint az Advent, ahol a négy angyal és erő jön le, hogy segítsen minket és fejlődésünket. Ezekről sem tudnak sokan, és teljesen másként élik meg. Legtöbb nyugati ember nem buddhista és hindu, mégis megbolygatja őket ez a négy nap. Pedig valójában nincs olyan ereje, hogy most kijutok a karmából 10 milliószorosan. A karácsony is csak egy lehetőség a Szeretet és a Fény felé, és nem az a lényege, hogy tele együk magunkat az ünnepi asztalnál és ajándékozzunk. Ha szeretnénk ezeknek a buddhista napoknak az erejére ráhangolódni, és kihasználni teremtő erejüket, akkor meditáció vagy befelé felé figyelés keretében engedjük el a régi mintáink figyeljünk befelé, és teremtsünk tudatosan, Hitet, Megújulást, Tudást, és vegyük fel a kapcsolatot az Égi síkkal ezeken a napokon!
Szeretettel és fénnyel: Christine B. Lona