Unalomban ülök,
Pont, mint egy tülök…
Szokatlan e semmit tevés,
Mikor a tett ily kevés…

Pedig a világban az értelem,
Talán pont ettől mért elem.
Hiszen, ha csönd nem lenne,
Zajt sem lelnénk benne. 

Nincs semmi, mi mindig ugyanaz volna,
Semmi sincs olyan, ami mindörökre szólna,
Míg egyik változik, a másik addig egyhelyben marad,
S ki tudja tán, a világ, pont ettől halad…

 Egy biztos van, a bizonytalan,
Az ellenállás hasztalan,
Csak feles energiát ölünk bele,
Ha szembeszállunk vele.

 Üres és tele ellentét párok,
S bár jelenleg még csak állok,
Kezdem kapisgálni már,
Hogy legyen bármi, mi reám vár,

Nyugalom, és zűr is kell nékem,
Hogy sok mindenben legyen részem,
Legyen sok különböző emlékem,
Hogy a jót meg tudjam becsülni szépen…