A Híd, amely összeköt

Oszd meg és legyél áldott!

Jártomban, keltemben, pár méterre tőlem, a padsor túlsó végében egy motoros ember ül le, és figyeli a tájat. Ő is akárcsak én, a rengeteg személyisége és szerepein kívül egyedül van. Mégsincs köztünk híd, hogy beszélgessünk. Annyira nincs, hogy inkább el is megy, akár az iménti apa a családjával, ők is továbbálltak már. Legtöbb ember így él. Hidak nélkül, magányosan. Szomorú, de nem találjuk a hidat egymás felé. Mert hiába megyünk felülről szemlélni a tájat, ha önmagunkat nem tudjuk másképpen látni. Hiába élünk egymás mellett, a másikkal, akivel megosztjuk lakhelyünk, otthonunk zugát, ha nincs köztünk híd egymás felé. Akkor élhetünk egy fedél alatt két idegenként. Hidak nélkül…

 Bár hidak nincsenek mindig és mindenütt, de a kompok azért járnak, ha úgy hozza az idő. Mert hidegben, fagyban, viharban bizony azok sem járnak a két part között. Pont, mint nálunk embereknél. Ha becsukjuk szívünket, mert félelmünk, egonk páncéljában élünk, nem jutnak el sem kompok, sem a hidak hozzánk. Mert nem is szeretnénk, ha eljutnának, ilyenkor azt érezzük mindenki csak fájdalommal szít. Nem élünk, inkább félünk, igen félünk, mert azt már megszoktuk. Hű társként ragaszkodunk hozzájuk. Nem hiszed? Gondolkozz csak el rajta… Vajon te hány hidat és kompot szalasztottál már el? Mert nem akartad, hogy segítsenek, mert azt érezted ez így jó, ennek így kell lennie, mert ezt érdemled. Pedig nem. Az ember szeretetre született.. Nem hiszed?

 Én nem csak hiszem, tudom. Ha kinyitod szíved, elengeded a félelmeidet, megtelsz élettel… Akárcsak én az Itt és Mostban. Egy busz jön telis teli emberekkel nem messze attól a helytől, ahol nézem a tájat. Nekem itt most egy busz az én kompom. Nyitott szívvel figyelem őket, az ő különleges és más világukat. Ettől komp, hogy kitárul szívem: Egy busz telis tele kínai emberekkel. Ők pedig tele vannak élettel. Fotóznak, csodálják a tájat, egymásra mosolyognak, nevetnek, élnek, és boldogok. A Dunakanyar valósága tárul fel előttük. A négy elem egyé válik bennük. A Duna vize a Víz elemé, a fák, a dombok a Föld elemé, a szél, amely arcunkat simogatja, és a Tűz, amellyel mindezt megélik. Ők az Itt és Mostban Élnek. Ők most tudják a titkot. Ők nekik a világ hidat és kompot mutat a világ felé, egymás felé, önmaguk felé. Hogy meddig őrzik meg a csodát, csakis rajtuk múlik. Ahogy az is, hogy hidakat építsünk mások és önmagunk és a világ felé. Még nincs elég erőd a hídra? Ne aggódj, csak kezd el lépésenként. Előbb jöhet a komp, aztán szép lassan rádtalál a híd is, csak kezdj neki…

 

(Ha segítség kell hozzá, akkor keress fel bátran! )


Oszd meg és legyél áldott!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük