Az ősember, aki még kissé goromba,
egyszer beejtett valamit a koromba.
A falra tette oda letörlés véget,
s rájött: ez bizony éget.

De a falon ott maradt a korom nyoma,
ez lehetett az írás őshona…
Teltek múltak az évek,
de a falon maradtak a képek.

Változtak az emberek,
fejlődtek a fegyverek.
Képekből jelek lettek,
Írástudok kerekedtek.

A kővésésből papír lészen,
kézzel írták, nagyon szépen.
Jött Guttenberg a német,
véle kissé más lett már az élet.

Nyomtatásba került hát az írás,
benne minden sírás, rívás,
szép gondolat. S a világban kialakult a kép,
Hű, a könyv! Az bizony szép…

De a haladás nem nyughatik, robog előre, siet.
De mond hát, ki látott még ilyet?
Dobozba kerül az írás, lapozgatni alig lehet már,
Guttenberg sóhajt, óh, hogy milyen kár…

De a szépség, mely benne lakozik,
ha szíved van, hogy lásd, biz neked illatozik…
A gépek kora van, és a gépekkel tele már a tenger,
s nézd meg jól, hová jutsz így ember…