Aki fél-elemmel él, csak félig él, de tudd: Szeretve vagy!

Oszd meg és legyél áldott!

 

A világ, mely körülvesz, telis-tele van szeretettel. Minden a mi gyógyulásunkat szolgálja. A zene, a tánc, az állatok, s azok a dolgok is, amiket szeretünk, sőt még azok is, amiket nem. Tele vagyunk félelemmel, negatív emlékekkel, s nem tudjuk, hogyan győzzük le őket. Pedig nem kell legyőznünk semmit, és senkit, csakis önmagunkat. Felesleges harcolni ellenük, és nem is kell, inkább éljük meg a bennünk rejlő félelmeket, majd engedjük el őket, hagy menjenek útjukra. Nyissuk ki az ajtót, amelyen kimennek majd félelmeink, de mielőtt ezt megtennénk hallgassuk meg, mit mondanak, milyen információk vannak benne nekünk, önmagunkról. Mi az, ami hiányzik, mit akarnak üzenni nekünk a félelmeink. Ha elnyomod a félelmet az, előbb utóbb feltör. Nem futhatunk önmagunk elől örökké. Élni jöttünk a földre, s nem félni. Aki fél, csak félig él. Vagy nem is él. S igen, néha a legnagyobb félelmeink mögött várnak ránk a legcsodálatosabb dolgok. Bátorság, és előre, nézz és menj a félelmed mögé. Tárd fel, és engedd ki őket az ajtón.
Sok ember úgy érzi, hogy a világ ellene van. Mivel az vagy, amit hiszel, és te alakítod a világod, így is lesz. Azonban, ha változtatsz magadon, változik a világ is. Ami kint, az bent, és ami bent, az kint.
Sokszor hisszük azt, hogy egyedül vagyunk, magányosnak érezzük magunkat, pedig csak körül kell nézni, mindannyian ugyanazokat éljük át, csak már formában. Hasonlítunk, sőt, ennél több i
s… Egy azon anyagból gyúrtak bennünket. Ha körülnézünk láthatjuk mások is vannak hasonló bőrben, sőt nagyon is sok segítőnk akad. Embertársaink, égi segítőink, és még a világ is értünk van… Ha figyelsz, készen állsz, szembenézni, ledobni félelmeidet, új nézőpontból nézni a világot, arra fókuszálva mennyi jó van, rádöbbensz: Szeretve vagy!
#szeretvevagy #szeretet #félelemhelyett

Oszd meg és legyél áldott!